De át lehet menni. Meg a Duna alatt is, egészen a Fehér Ház alá, ahol meg ott a pártmetró vége. Onnan meg le az atombunkerbe.

Mit rejt egy város? Kik kutatják? Kik emlékeznek? Miért érdekes ez? Mit lehet kezdeni egy város gyomrában?

A Krétakör és az Építészfórum beszélgetése ezekre a kérdésekre kereste a választ azokkal az elszánt látogatókkal, akik az egyik első verőfényes tavaszi délutánon leszálltak a Várhegy mélyére, hogy a Sziklakórház egyik nagytermében részt vegyenek az eseményen. A beszélgetés vendégei Erő Zoltán építész, városépítész és N. Kósa Judit történész, újságíró voltak, akiket a házigazda, Szemerey Samu építész kérdezett. A délután során elhangzott szövegrészleteket a Krétakör színészei, Gyabronka József, Katona László és Rába Roland olvasták fel.

Budapest alatt, mint minden nagyváros alatt természetes és mesterséges terek sorozatai húzódnak, a magyar főváros azonban ezek közül is kiemelkedik természeti adottságainak, a budai barlangokrendszereknek és föld alatti termálforrásainak köszönhetően. Ezek mellett, de sokszor ezekkel egybeépülve jöttek létre évszázadok alatt a közművekhez, a hadviseléshez és a közlekedéshez kapcsolódó föld alatti rendszerek, amik mára az egész várost behálózzák. Némelyik megléte közismert - mint például a várbeli barlangoké, vagy a metrót kibővítő szervizalagutaké - de számos olyan hatalmas építészeti mű felett megyünk el minden nap, amiről szinte alig lehet hallani. Hajózható méretű műemlék csatorna a Szabadság híd pesti oldalán? Gyalogos átjáró a Duna alatt a Petőfi-hídnál? Víztározók a Gellérthegyben, légvédelmi bunker a Naphegyben, városrész méretű pincerendszer Kőbányán? Mind itt vannak alattunk.

Nem véletlen, hogy amilyen ismeretlennek, olyan titokzatosnak is hatnak ezek a terek - a föld alatti világhoz mítoszok, városi legendák tömege nőtt hozzá: a vár barlangjaiban évekig rejtőző török és német katonák, a Keleti pályaudvar alatt elásott mozdonyok, a metróalagutakból nyíló pártállami bunkerek és különjáratok ugyanúgy részei Budapest legendáriumának, mint a föld feletti történetek. Az emberi kíváncsiság természetes terepe a házak alatti, a mélyben létező másik világ - Jules Verne regényeitől Walter Benjaminon át Gaston Bachelardig sokmindenki foglalkozott a föld alatti terek és az emberi psziché szövevényes kapcsolatával.

A felszín alatti város története ugyanakkor egy másik nézőpontot is őriz: az itteni terek leírása sajátos történelmi ívet rajzol fel a város életében. A török korban is használt budai barlangok a város összes ostromában fontos szerepet játszottak, de a huszadik században, különösen annak második felében kétszer is meghatározóvá váltak az összes föld alatti terek, létezők és elképzeltek egyaránt. A második világháború alatt szinte életmóddá vált a föld alatti, házak alatti létezés, aminek technikáit mai ésszel alig lehet elképzelni, még ha egy bunkerkórházban is ül az ember. Ötvenhatban még elevenen élt ez a tudás, és döbbenetes erővel tört elő - legutóbb Nádas Péter új regényében olvasható ez, akárcsak a Köztársaság téri ostrom kirobbanásában meghatározó föld alatti börtönök legendái. Persze a történelem itt nem állt meg, a föld alatti város története csendes és látványos epizódokban folytatódik - utóbbira példa a Krétakör közelmúltbeli kísérlete a félkész Erzsébet téri Gödör színháztermének megnyitására. Ez az eset a kortárs földalatti terek - négyes metró! - mellett azok hozzáférhetóségéről is szól.

Fotók: Brinzberger Viktor

Hogy hogyan is került ki ez a világ a nyilvánosság látóköréből, hogy miért nem ismerhető meg az alattunk levő város, ez volt a beszélgetés harmadik témája. A nyugat-európai nagyvárosok legújabb kori jellegzetessége az építészet, mint informatív és szórakoztató közeg, mint a megismerés közegének megjelenése. A város ismét meghatározó kulturális tényezővé vált, megismerése pedig saját magunk megismeréséhez járul hozzá. Komoly mozgalmak kutatják a föld alatti infrastruktúrát, amibe a kezelő intézmények is beszálltak: a nyugati tömegközlekedés arculatképző és idegenforgalmi elemévé vált saját föld alatti tereinek bemutatása. Ahogy a hadi infrastruktúra már évtizedek óta ilyen státuszú, mára a közműrendszerek is az épített - kulturális - emberi környezet részeiként ismertek és hasznosítottak.

A városi archeológia műfaja Magyarországon egyelőre szinte ismeretlen, különösen intézményi keretek között. A mérnökképzés keretein túl gyakorlatilag nincs bejutás a főváros föld alatti tereibe, holott ezek komoly idegenforgalmi és kulturális potenciállal rendelkeznek. Ahhoz, hogy ezek a közös emlékezet, a városban élők közös identitásának részévé válhassanak, annak széleskörű felismerése szükséges, hogy az épített környezetnek nem csupán a művészettörténet által elismert szelete hozza létre saját örökségünket és kultúránkat. A közigazgatás, a hazai (kulturális) politika számára új nyelv megtanulásában a civil kezdeményezések nagy jelentőségűek - a beszélgetés résztvevői remélhetőleg kaptak egy kis lendületet, hogy ebben tevékenyen is megnyilvánuljanak. Irány: lefelé.

a felolvasott szövegrészletek forrásai:

Saly Emil: Budapest közműrendszerei (in: Budapesti Negyed II/3.)
Walter Benjamin: Egyirányú utca - Berlini gyermekkor a századforduló táján (Atlantisz kiadó, Budapest, 2005)
Nagy Lajos: Pincenapló (in: Budapesti Negyed II/3.)
Nádas Péter: Párhuzamos történetek (Jelenkor, Pécs, 2005)
Gosztonyi Péter: A Köztársaság téri ostrom és a föld alatti kazamaták mítosza (in: Budapesti Negyed II/3.)

A beszélgetés időpontja: április 2. 16h, Budavári Sziklakórház