I. Oversea

Az indulás előtti napon fáztam meg. Repülni jó, mert olyankor sehol sem vagyok. Enni, aludni, olvasni próbálni. Szabó, Szabó, Szabó. Értelmiségi lapok fityegnek az ülés zsebéből kifelé. Annyian vannak, hogy nem bírom lehajtani az asztalkát evéshez. Elhatároztam, hogy nem eszem. Ettem. Kósert. Ha Amerika, akkor kóser. Mit tudom én, elment az eszem, valamit eszem. Aki kósert kért, jobban járt. Máté nem, pedig neki tényleg járt volna, csak elfelejtették.

Fotó: Csákányi Eszter

Nem úgy a raszta fekának kettővel előttem. Ezen a gépen mi ketten voltunk beavatottak. Nekünk járt a lazac, meg a csoki krém. Többiek pörköltöt nyomtak molnárkával. Filmet is adtak, ha akartam, ha nem. Batman harcolt a Szenvedélyek viharával. Lillácska zokogásos hisztériája nem maradt el. Én ugyan hiába kerestem valami "real american"-t a magasból, neki elég volt a szárazföld á lá natúr. Meglátta és rögtön belészeretett. Kb. fél kilogramm taknyos zsebkendőt hagyott maga után az ülésén. Megtörtént, amit már olyannyira vártam, mióta eszemet tudom. Amerika befogadott magába. Egy hónapra, nem többre. A migrációs pultnál ülő ázsiai lány gumikesztyűs mutatóujja határozottan, mégis gyengéden az én mutatóujjamhoz ért. Mint Michelangelo syxtusi freskójának szentséges pillanata, olyan volt ez a pár másodperc. Szavát nem értettem ugyan, de tudtam, mit kell tennem: ujjlenyomatot kell adnom. Igen, én a keleti bevándorló, ennek az ázsiai-amerikainak a szemében megéreztem az őszinte vendégszeretetet. Az elővigyázatosság pedig teljesen érthető. Ha esetleg ellopnék a boltból negyven gallon kólát, vagy fejbe lőném a metrón a mellettem utazó mexikói borbélyt, azonnal megtalálnának. Ez szavatolja a biztonságot (vagy legalább is annak érzetét). Ez a szabadságérzet alapja. Belekerültem a rendszerbe. Látnak, létezem.

 

II. USA Today

A Brokeback Mountain című film kapcsán nyilatkoztak a másságról a filmgyárak sztárjai. Ki gondolta volna, hogy ebben a szabad országban is éppolyan zavarban vannak ezzel a témával kapcsolatban, mint nálunk. De itt legalább vállalják néhányan nemi identitásukat, hogy ezzel is eloszlassanak pár ostoba félreértést a témával kapcsolatban. Például azt, hogy a meleg az, aki tűsarkú cipőben járkál, bár pénisze van.

 

 

 

III. Kérdések városa?

Fotó: Csákányi Eszter

New York fiatal. Még nem ismeri a szenvedést. Nincs fájdalom a háta mögött. Nem feszítették fel kapuit, nem törték be ablakait, nem hurcolták el lakóit.
Csak egyszer történt velük valami hasonló, öt évvel ezelőtt, szeptember 11-én. Mi átéltünk tengernyi háborút, járványt, népirtást és határrendezést. Nem is kellett ott lennünk, hogy tudjuk, mi az. Génjeinkben hordozzuk a múltat. Nem is olyan rég még ha páran összegyűltek egy utcasarkon, a rendőr feloszlattak őket, mert konspirációt sejtett a háttérben. A határon összehúztuk a valagunkat, mert félő volt, hogy visszaküldenek. Mindenkinek van legalább egy ismerőse, akit elhurcoltak, vagy kivallattak, vagy felpofoztak, esetleg eltanácsoltak. Mi génjeinkben hordozzuk a megalázottság érzését, a meghunyászkodásra való képességet, amit akkor is alkalmazunk, ha semmi szükség rá. Nem szeretünk bankba járni, mert ott ellopják a pénzünket. Adót sem szívesen fizetünk, mert ki tudja, kinek a zsebébe vándorol a keresetünk. Nem szívesen nyilvánítunk véleményt, mert még a fejünkre koppintanak. Tartunk az idegenektől, mert nem értjük a nyelvüket. Nem szeretjük a változásokat, az újításokat, akkor sem, ha elegünk van már a régiből.

Fotó: Tilo Werner

Amerika azoké, akik vállalják a kockázatot. Ha betartod a szabályokat, bármit megtehetsz. A szabályokra akkor volt először szükség, amikor az első európaiak (felfedezők, telepesek, bűnözők, vallási menekültek, szerencsevadászok és egyéb hazátlanok) kénytelenek voltak kiegyezni egymással. Amikor elfáradtak a tulajdonukért (annak megtartásáért vagy éppen kiterjesztéséért) folytatott harcban, törvényeket kellett alkossanak. Ez még csak ment valahogy, de be is kellett tartatniuk egymással. Ezek a népek hittek a törvényben, mert felfogták, nincs más esélyük az életben maradásra. A demokrácia és a kapitalizmus szorosan összetartozó fogalmak. A szabadság nem egyenlőség. Az egyén éljen a szabadságával. Legyen képes felfogni, mekkora felelősség ez. Megérteni létezése racionális határait, azt hogy saját szükségleteihez mérje igényeit, és ne a másik emberéhez. Egy szupermarket alsó szintjén csak chipset és kólát találhatunk. Ha pizzát rendelünk, egy méretben szállítják: átmérője 40 cm. A szállodában minden szobában külön tévé található. De amikor éjszaka sört szeretnénk venni a recepción, azzal térítenek vissza a szobába, hogy ne haragudjunk, de ez lehetetlen, a szabályok tiltják. Mi ugyan bepróbálkoznánk a hazai módszerrel is: adjál már öreg, neked is jó, nekünk is jó, de a feka hajthatatlan. A szabály, az szabály. Ez most szavatol, vagy korlátoz?

 

 

IV.

Fotó: Csákányi Eszter

A demokráciának az a hátránya, ami az előnye. A többség mindig erőszakot tesz a kisebbségen. Illetve a szociális ügyek kategóriájába sorolja azt. Ezért nem fogjuk soha megoldani a cigánykérdést ezzel a módszerrel. Ma nem állampolgároknak, hanem kultúráknak kellene egymással egyezkedni. Kultúrdeal! Az elfogadás kevés, érteni és tisztelni kell.

 

 

Itt is van vasfüggöny, virtuálisan, hogy védje a bent élőket a fölösleges izgalmaktól. Mit akarsz látni? Hófödte hegyeket, sivatagot, tengerpartot, pálmafát, megapoliszt, kisvárost, felhőkarcolót, sáros utcácskákat, fehéret, sárgát, feketét? Mi az, ami itt nincs? Tenger balról, tenger jobbról. Ázsia és Európa között. Aki akar tőlünk valamit, az majd idejön. A mi filmjeinket nézik az egész világon, a mi laboratóriumainkban dolgozik a világ szellemi kapacitásának nagyobbik része, mi szálltunk le először a Holdra, nekünk van a legtöbb fegyverünk, mi diktáljuk a divatot, a mi nyelvünkön beszél a Föld, mi vagyunk a világ urai, hova is mennénk? Mire volna szükségünk magunkon kívül. Ez is Amerika.

 

 

 

 

 VI.

Fotó: Tilo Werner

Pár napig húzódott a jet leg. Ilyenkor a szervezet tiltakozik az erőszak ellen. Az ember nem olyan gyors, mint a repülője. A Föld is lassabban forog, mint ahogy átszállunk fölötte. Az indiánok szerint ilyenkor a tested ugyan megérkezik, a lelked azonban otthon marad. Nehezen képzeltem el, hogy valaha lesz honvágyam. Lehet, hogy a gyomrom is ezért tüntetett néha, de a kínai kaja, az óriáspizza, gyümölcszselés goffri és az utcai kolbászos trutyi is okozhatta ezt az undorító túltelítettséget. Ez is Amerika.

 

 

 

 

VII.

Fotó: Tilo Werner

New York egy utópia. Az európai civilizáció továbbgondolása. A nemzetállamok egymásba olvadása. A demokrácia globalizációja. Egy sziget, ahol minden létező náció megtalálható és békésen együtt él egymással. Itt megérted, hogy tényleg sok az ember, és ahhoz, hogy megférjen egymás mellett, szabályokat kell alkotnia és betartania.

Fotó: Csákányi Eszter

Tisztelet és szabad verseny. New York a haszon városa. Konkrét és átvitt értelemben. A kommunikáció maga a deal. Ez az angol nem versmondásra való, elég, ha csak nagyjából beszéled. A város gyorsan befogad, és ha nem tudsz gyökeret verni, ki is köp magából. Itt dolgozni kell. Munka közben szeretni kevés idő marad.

Fotó: Tilo Werner

New York a magányosoké. Agglegények és szinglik. Ha ki akarsz ugrani egy kapcsolatból, egyszerűen nem hívod fel a másikat. Nincs kockázat, ebben a tömegben egy a tízmillióhoz az esély, hogy összefuttok. Szabadság (szabad kereskedelem és szabadságjogok), Egyenlőség (törvény előtt és a versenyben), Testvériség (másság elfogadása és vallásszabadság). Ez egy brand, ami bárhova exportálható. Látszólag. A világ nagyobbik része ugyanis nem ezen az úton halad, vagy messze nem ért még el idáig. A Times Square-en álldogálva azon tűnődtem, ezekhez a nappal is teljes fényerővel villogó, óriási reklámtáblákhoz vajon ki termeli ki az energiát. És meddig?

 

2006.02.18 - 2006.04.11