- Adjuk el Magyarországot! De mit vesz meg belőle a tisztelt és finnyás vásárló? Mit fogyaszt egy New York-i középosztálybeli, aki a kultúrák vásározó piacán is ahhoz szokott hozzá, hogy a mazsolás kalácsból csak a mazsolát lássa meg. Tálaljunk elébe egy furcsa formájú és ízű mazsolát, és hagyjuk a többit? A nagy Alma városában ez a koncepciója a Magyar Intézetnek, amely a hazai alternatív kultúrát próbálja bemutatni jó időben és jó helyen, hiszen a Sohóban birtokol 500 négyzetmétert. Itt lesz a stúdióban Orsós László Jakab intézeti igazgató, valamint két vendége a New York-i esteknek, Ruttkai Bori képzőművész-énekes, és Schilling Árpád rendező, a Krétakör Színház vezetője.

- Mv.: Ha nem vagyunk ott a világpiacon, nem hiányzunk. Ha ott vagyunk, de félszívvel, közepes teljesítménnyel, önbizalom nélkül, még kínos is lehet. Egy kis ország kultúrája számára az a legfontosabb, hogy hiányérzetet keltsen, hogy elhitesse, nélküle nem kerek a világ. A külföldi magyar intézeteknek ilyen csodát kell tenniük, egy szál varázspálcával, mert pénz erre bizony nem nagyon van. Márpedig mondjuk New Yorkban nehéz az elkényeztetett helybeliek figyelmét mással felkelteni, mint eredeti és attraktív mutatványokkal. Ami, ha sikerül, már-már mágia. itt van a New York-i Magyar Kulturális Intézet vezetője Orsós László Jakab és két vendége, akiket már, ha szabad így mondanom, megfuttatott. Van egy paradoxona ennek az egész dolognak, New York a világ kulturális központja, vagy egyik nagyon fontos központja, és ez a magyar kultúra ott, mint egy ilyen segédmotoros bringa szokott zörögni, eddig nagyjából, az volt az ember érzése, hogy úgy indultak neki, mintha ott nem is dobhatnánk igazán nagyot. Nem érezted ezt, amikor elfoglaltad az állomáshelyedet?

- Orsós László Jakab, a New York-i Magyar Kulturális Központ igazgatója: Az elején egyáltalán nem, sőt azt gondoltam, hogy nagyon nagyot lehet dobni és könnyű lesz dobni, aztán később a realitások megmutatták, hogy valóban igaza van ennek a szkeptikus megközelítésnek, ezen is túl vagyok és most azt gondolom, a társaimmal együtt, akik fantasztikusak egyébként, az a néhány ember, akivel dolgozom, hogy bizony lehet csinálni valamit. Feltéve, ha tényleg nem ijedünk meg atttól, hogy nincs pénzünk, attól, hogy nagy város, attól, hogy a New York-iaknak vannak elvárásaik velünk szemben , mégedig az, hogy...

- Mv.:...tehát úgy látod, hogy innen szép nyerni, vagy mit tudom én?

- O.L.J.: Innen lehet nyerni és tulajdonképpen nem is annyira nehéz nyerni, nem szabad, hogy komplexusaink legyenek és ez nagyon fontos, amit mondtál az elején, tényleg nem szabad, hogy komplexusaink legyenek, ha komplexusosan mész oda tárgyalni bárkihez, mondjuk a Metropolitan Múzeum egyik osztályvezetőjéhez...

- Mv.:...megérzik a szagodról és lekezelően beszélnek.

- O.L.J.: Abszolút és másképp, azt mondják, hogy igen, Kelet-Európa bejött, viszontlátásra, Kelet-Európa menjen ki. Ha viszont nem kompexusosan, ami nem azt jelenti, hogy túldimenzionálva a játékot, hanem azt mutatva, hogy nekem is van egy ötletem, van az agyamban mindenféle, nagyon izgat, hogy ott mi van a te fejedben, bár te vagy a pozicióban, de én is pozicióban vagyok bizonyos szempontból és mérjük össze, hogy mit tudunk együtt csinálni, és onnantól máris működik a dolog.

- Mv.: Nézd, egy kis kultúrának egy ilyen nagy dzsumbujban, és ezt nem rossz értelemben mondom, elvegyülni könnyű, kiválni azonban eléggé nehéz. Hogy képzeled ezt el, hogy egyszer csak valahogy úgy kiemeledik ez ott ebből a nagy dágványban?

- O.L.J-: Például az a legfontosabb, hogy nem kell erre mindig betegesen törekedni, hogy nagyon kiváljunk, arra viszont nagyon keményen kell törekedni, és ez egy igazi szellemi munka, hogy valóságos szellemi teljesítményeket nyújtsunk és ennek ez az alapja, hogy megértsük, hogy ott mi történik a fejekben, ott mik az irányvonalak, hol vannak ellaposodva dolgok, mire lehet rádolgozni. Tehát valami olyan dialógusba kerüljünk, ami számukra is érdekes és számunkra is és történetesen magyar az a felület, amivel mi érkezünk.

- Mv.: Például valami olyan, mint Rittkai Bori produkcója, az alternatív hangverseny, koncert?

- O.L.J.: Például Rittkai Bori, aki egy fantasztikus alternatív díva tulajdonképpen, és ennek New Yorkban bizonyos pontokon megvan a helye és, hogyha őt magyarként azonosítjuk be, akkor azt mondom, hogy nagyon sokat tudunk állítani.

- Mv.: Bori, nem rettentél meg, hogy provinciálisnak fogsz tűnni, vagy mindenféle komplexusok nem jöttek elő benned? Érezted, hogy elfogadnak?

- Ruttkai Bori, képzőművész, énekes: Nem jöttek bennem elő ilyenfajta komplexusok, nagyon jól éreztem magamat és a közönség is értékelte azt a fajta természetességet meg eredetiséget, amit a zenekar képvisel. Anélkül, hogy mondjuk értenék, amit énekelünk, a szövegeket, de a zene és a zenének a sokszínűsége és az elődásmód az átjött.

- Mv.: Itt megy, igen.

- R.B.: Itt megszólalt valami.

- Mv.: Beszélj csak nyugodan.

- R.B.: És abszolút otthon éreztük magunkat a városban, soha nem voltam olyan helyen úgy külföldön, mint New Yorkban, hogy nem éreztem azt, hogy külföldön vagyok, hanem egy nagyvárosban vagyok, és teljesen otthonosan lehetett mozogni nyugodtan.

- Mv.: Schilling Árpád rendező, a Krétakör Színház vezetője. Ez egy világjáró színház, New York egy állomás így is lehet mondani, vagy New York azért egy kicsit több, mint egy állomás?

- Schilling Árpád, rendező, Krétakör Színház vezetője: Pontosítanék, mi elsősorban nem New Yorkban játszottunk, hanem New Jerseyben, egy ottani egyetemen, ez az egyetem hívta meg a színházunkat, hogy két előadást ott játsszunk és a Jakabék segítették ennek a dolognak a szervezését. Egy előadást játszottunk New Yorkban, pont ebben a loftban, ahol a Magyar Intézet működik a Jakabék segítségével, hát nagyon nehéz lenne erről beszélni, mert azt gondolom...

- Mv.:...én azt hallottam, bocsáss meg, valakitől, hogy először egy picit megijedtetek és mintha nem találtátok volna a helyeteket, hogy túl kevés ember nézi, egyetemi környezet és így tovább.

- Sch.Á.: Igen, az egyetem nem nagyon foglalkozott a szervezéssel, úgyhogy nagyon kevés néző volt eleinte és aztán mindenki dolgozott, a színház is, a Jakabék is, hogy minél több ember eltaláljon oda, az egyetemre, ahova nem volt egyébként könnyű, mert nagyon messze van egyébként Manhattantől, de hát nem is ez az érdekes igazából és talán nem is az, hogy milyen élmény ez a New York, hanem, hogy mire ad lehetőséget valóban ez a gondolat, amiről Jakab beszélt, tehát, hogy...

- Mv.:...mire?

- Sch.Á.: Hát arra, hogy pl. egy színház esetében, amilyen a miénk, elkészítjük az előadásokat itthon és mindig meghívásra várunk, egy színház, egy fesztivál vagy egy turnészervező iroda hív meg minket és járjuk a világot.

- Mv.: Hát nem minden színház, csak az ilyenfélék, mint a tied.

- Sch.Á.: Hát meghívnak színházakat és ugye a Jakab felvetette ezt a kérdést, amin mi magunk is gondolkoztunk már, hogy milyen viszonyt alakítunk ki azzal a hellyel, ahová meghívnak minket. Tehát, hogy nemcsak viszünk egy terméket, amit eljátszunk, hanem hogyan működik valahogy kölcsönhatásban a dolog. Tehát, ha pl. Manhattan az amerikaiak, az amerikai színház, az ottani kultúra valahogy hat ránk, akkor ezt valamilyen módon vissza tudjuk-e adni akár a mi közönségünknek, akár az amerikai közönségnek. Tehát a Jakab azt veti fel, hogy az intézetnek egy ilyenfajta megtermékenyítő munkával...

- Mv.: ...és te egyetértesz ezzel?

- Sch.Á.: Abszolút egyetértek, hiszen nincs is jobb dolog annál, mint amikor elmegy az ember valahova külföldre, ahová meghívták és ott találkozik egy másik magyar emberrel, aki azon gondolkodik, hogy hogyan lehetne még szorosabbra fűzni a szálakat. Hogyan lehetne gondolkodni abban az országba, abban a városban, tehát ez egy csodálatos szellemi partnerség és ez nagyon jó, csak azt szeretném mondani, hogy volt már pár ilyen élményünk más magyar intézetben is, ahol azt éreztem, hogy az ottani igazgató gondolkodik azon, hogy hogyan lehet megtermékenyíteni a művészeket.

- Mv.: Igen. Jakab, a legtöbb intézetben néhányban már jártam, ott úgy szoktak történni a dolgok, az az ember benyomása legalábbis, hogy az intézetvezetőnek a kapcsolati hálója szabja meg ennek az egésznek a sikerességét. Neked van-e már ilyan kapcsolati hálód?

- O.L.J.: Egy éve vagyunk ki és van, és nagyon boldog vagyok, hogy ez kialakult, mégpedig elég jó pontokon vannak biztos kapcsolataim, de azt gondolom, hogy persze ez az első lépés, aztán pedig az intézet maga fog jelenteni valamit és az intézet lesz az, ami most még csak én vagyok és ez a néhány kollégám, de maga a szellemiség fogja átvenni és azt érzékeltem, hogy most már el is kezdődött, tehát már jelent valamit az intézetünk.

- Mv.: Egy hírességről hallottam, aki ott bulizott veletek az intézetben, ez a sátáni versek kiátkozott szerzője Szalmon Rushdi, akit ugye nem Rashdinak kell mondani, hanem Rushdinek, ha jól tudom, hogy került ő oda egyáltalán?

- O.L.J.: Úgy, hogy kitaláltunk egy filozófiai vitaesetet, az volt a címe, hogy Forradalom kézikönyv felhasználóknak és elhívtunk olyan országokból embereket, ahol nagy forradalmak voltak az utóbbi időben. Ott volt Tamás Gáspár Miklós, ott volt egy spanyol bíró, és ott volt Adam Michnik és utána pedig mi adtunk, 500-an voltak egy súlyos filozófiai beszélgetésen és állva tapsoltak, többek között a Tamás Gáspár Miklósnak és utána az intézetünk adott egy fogadást, ahol a Bori volt a meglepetés.

- Mv.: Talán még táncra is perdültél a sátáni versekre, nem?

- R.B.: Hát ők perdültek kisebb mozgásokra, test- és taglejtésekre, volt ott egy kis táncolás, de tulajdonképpen azért mi mozogtunk a zenekarral.

- Mv.: szóval jó buli volt.

- R.B.: Jó volt.

- Mv.: Hadd kérdezzem még Schilling Árpádtól és tőled is azt, hogy mitől működik jól egy ilyen hely, mint ez a New York-i is? Hogy meghív megfelelő embereket, csoportokat oda, vagy valamilyen módon a menedzselésében is részt vesz, ha bír, azzal az egy varázspálcájával?

- Sch.Á.: Hát talán azzal Jakab is egyetért, ha azt mondom, hogy elsősorban az lenne a fontos, hogy el legyen döntve, hogy miért vannak ezek az intézetek, tehát igazából az állam részéről lenne egy fontos koncepció, hogy ez miért jó, hogy van, és aztán döntenék el azt, hogy pontosan mire is szánják azt a pénzt, amikor kiutalják ezeknek az intézeteknek, akár keveset, akár sokat.

- Mv.: Tehát néhány ilyen intézetben jártál, azt tudod, hogy van, amelyik jól működik attól függgően, hogy milyen intenciók vannak...

- Sch.Á.:...a személyiségtől függ és azt gondolom, hogy azért ehhez egy olyan struktúra kellene, ami nem a személyiségre bízza ezt a döntést....

- Mv.:...mint véletlen faktorra.

- Scz.Á.: Így van és, ami azt gondolom, hogy nagyon jól működik pl. Jakab esetében és pár ilyen intézetvezető esetében. Én azt gondolom, hogy kell ez a koncepció, és kell tudni azt, hogy mit jelent egy projekt. Ugye a Jakab projekteket szervez, programoakt szervez, összeköt, menedzsel is, válaszolva a kérdésre menedzsel is, embereket is elhív, szakértőket, megmutogat nekik dolgokat, elad, bizniszel, mindent kell csinálni a Jakabnak mindenkivel szót kell értenie. az a kérdés, hogy amikor végre talál valamit, amin el szeretne indulni és ezzel egyetértenek azok a művészek, akik abban a projektben részt vesznek, akkor vajon létezik-e egy olyan finanszírozási rendszer, ami arra a projektre akkor ráfókuszál és azt mondja, hogy akkor hadd menjen.

- Mv.: Borinak ugyanaz a kérdés, hogy elvárod-e, hogy menedzselje is az együttesedet?

- R.B.: Szerintem ez működött ott ez a dolog, ez a menedzselés, nagyon klasszul megszervezeték a PR-ját az egésznek.

- O.L.J.: Vissza kéne jönnötök , az lenne az igazi.

- Mv.: Azt mondja vissza kéne jönnötök, azt mondja na rendben van, megyünk.

- R.B.: Hát egy ilyen ösztöndíjszerű dolgot szívesen elfogadnák és azt hiszem a zenészeim is. mert igazából az a jó, hogy egy várost, egy életmódot megtapasztalni és abban kreatívnak lenni, abban dolgozni.

- Mv.: Szívesen visszatérnétek-e?

- Sch.Á.: Természetesen, igen. Hát az lenne a jobb, ha úgy tudnánk visszatérni, amiről sokat beszéltünk Jakabbal, hogy úgy készüljön el egy előadás, ami konkrétan annak a helynek szól, máshol is eljátszhatjuk természetesen, de mégis arról a kapcsolatról szól, hogy magyarok, mi, ez a társulat járt Mahnattanben, vagy jár Manhattanben többször esetleg és, hogy mi jut erről eszébe. Ez persze nemcsak ránk vonatkozik, tehát mielőtt még azt gondolnák a nézők, hogy igen, és akkor milyen jó lenne a Schillingékenk, ha sokat utazgatnának, hanem az lenne a jó, ha minél több ilyen akció jöhetne létre és minél több művész juthatna ki akár New Yorkba, akár más fontosabb városokba és működne egy olyan frissítő kapcsolat, ami nagyon-nagyon kell, ebben az országban, amit én egyébként nem gondolok kicsinek. Ebben az országban, ezeket a tapasztalatokat a nézőinknek, a közönség át tudnánk adni.

- O.L.J.: Ehhez csak annyit, hogy ezt nagyon sok műfajban meg is tesszük és azt remélem, hogy ez látszani is fog.

- Mv.: Köszönöm szépen, hajrá Orsós László Jakab!

- O.L.J.: Hajrá a többiek!

- Mv.: Kedves nézőink, ez volt A szólás szabadsága 2006 májusának második vasárnapján, a jövő héten találkozunk, a viszontlására!