Schilling Árpád

Azért szerettem volna, hogy sor kerüljön erre a beszélgetésre, mert nagyon érdekel az az irányzat, amelynek lényege, hogy egy színházi eseményhez egy adott helyszínen élő közösség szolgáltatja a kiindulási alapot (tehát a helyiek élete, környezete, a helység története), és a létrejövő alkotás ugyanezen a helyszínen készül és mutatódik is be egy bizonyos, nem túl hosszú időszakon belül. Ennek az irányzatnak számtalan formáját tapasztalni külföldön, itthon én még nem hallottam hasonlóról, ami persze nem jelenti azt, hogy nem létezik. Akkor van értelme erről gondolkodni, ha megvan bennünk rá az igény. Én ezt szeretném gerjeszteni és koordinálni. Eddig is többször szóba került, hogy alaposabban kellene vizsgálnunk a saját munkánkat.

Fotó: Láng Annamária

Nem az érdekel, hogy jól éreztük-e magunkat, vagy sem, mert ez szakmai szempontból teljességgel érdektelen. Csak az érdekes, hogy mi működik, és miért. Mi fejleszthető tovább, mi zsákutca. Mi az, amit nem aknáztunk ki eléggé, illetve, hogy mi derült ki a közönséggel való találkozásból. Természetesen, mivel közösen hoztuk létre, fontosnak tartottam, hogy mindenki – nem csupán a szűk értelemben vett krétakörösök – vegyen részt ezen a beszélgetésen. Felvételt azért is készítünk, mert az idén szeretném, ha az általunk feltett kérdéseket dokumentálnánk. Szeretném, ha a közönségünk követhetné a gondolkodás, a kísérletezés folyamatát. Megértenék, hogy azért, mert kevesebbet játszunk, nem dolgozunk kevesebbet. Csak épp másféleképpen. Mindenről tudniuk kell. Különben joggal teszik fel a kérdést, hogy ha egy hónapban csak tíz alkalommal játszunk, vajon mivel töltjük a felszabaduló időt.

A beszélgetés további része a csatolt dokumentumban olvasható.