A programra meghívták társulatunk két vezetőjét: Gáspár Mátét és Schilling Árpádot is, akik tapasztalataikról párhuzamos beszámolót írtak, melyek a Színház c. folyóirat februári számában jelennek meg.

Amit eddig csak alkalmanként fesztiválokon, filmeken láthattam, projektleírásokból, nagyrendezvények (például világkiállítás, Európa Kulturális Fővárosa) prezentációjából sejthettem meg, az most itt van leírva és színesen dokumentálva: ennek a műfajnak a végtelen sokrétűsége és változatossága, gazdag történelme és kiforrott szakirodalma, meghatározó alakjainak zseniális kreativitása mellett a fiatal alkotók masszív és elsöprő erejű jelenléte. Felesleges lenne bármilyen összevetés az otthoni viszonyokkal – még a szókincsünket is meg kell újítanunk, hogy beszámolhassunk élményeinkről.
(Gáspár Máté: Mi a Szitu?)

Mit érdekel engem a magyar színházi szakma kicsinyes vitáival, díjmámorával, olcsó kölni illatával, báljaival, tévéműsoraival, állandó panaszkodásával és pénzéhségével. Ezek az emberek kilométerek ezreit képesek végigzötyögni buszokon, teherautókon (ötvenen innen és túl) csak, hogy valahol a sivatag közepén száz embernek felcsapják a bűvös doboz fedelét, s szabadjára engedjék határtalan fantáziájukat. Ezek az emberek nyomot hagynak maguk után, nem csak hulladékot.
(Schilling Árpád: Ami szabadon árad a lélekből)