A Trafó és a British Council együttműködése keretében immár hagyományosnak mondható az a sorozat, amelyben a kortárs brit költészeté a főszerep. A kiindulópont az, hogy ne dráma legyen a bemutatásra kerülő mű, hanem versek színpadi adaptációját láthassa a közönség. Zsótér Sándor 2003-ban már színpadra alkalmazta a skót költő, Carol Ann Duffy egy másik verseskötetét (A világ feleségei). Habár a kortárs brit irodalom nagyon gazdag lehetőségekben, a kivételes érzékenységgel színpadra állított est sikere után a Trafó újra a két alkotó mellett döntött, lehetőséget adva egy második "találkozásnak".

A T.S. Eliot-díjas Carol Ann Duffy (1955-) az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb hatású költője, aki egész nemzedékének látásmódját befolyásolta, fellépése valóságos fordulatot jelentett. Költészete átmenetet képez, átjárást biztosít az úgynevezett "mainstream", tehát elfogadott, kanonizált, nagy kiadóknál megjelenő irodalmi fősodor és az alternatív, szabadon kísérletező, a peremhelyzetből megszólaló költészet között. 2002-ben megjelent kötete, a Női gospelek (Feminine Gospels) drámai monológokra épül, asszonyok a főszereplők, csakúgy, mint az előző kötet és est esetében.

Bár Duffy nem tekinti magát sem feministának, sem posztfeministának, mindenekelőtt a nők szempontjainak megfogalmazásában hozott radikálisan újat. A társadalomban leszorítottak problémáit igen összetett módon jeleníti meg és ebben életrajzi háttere, skót származása, munkásosztálybeli őseinek tudata nagy szerepet játszik. Fokozottan érzékeny a kirekesztettség, a másság politikai és pszichológiai problémái iránt. Carol Ann Duffy az elmúlt évtizedek angol nyelvű költészetében az egyik legeredetibb, leghitelesebb hangot szólaltatja meg.

Zsótér Sándor rendezői munkássága bizonyos vonatkozásban rímel Duffy költészetére. Egyaránt rendez kőszínházakban és alternatív műhelyekben, személyében képviselve az átjárót a hagyományos és a független színházi struktúra között. Formabontó előadásai, mindig megújuló színházi nyelvezete az elmúlt években a kritika és a közönség részéről egyaránt elismerő fogadtatásban részesült, melynek eredményeként 2006-ban Kossuth-díjat kapott.



Szereplők: Kuna Károly, Láng Annamária, Péterfy Borbála, Sipos Vera, Terhes Sándor, Tompa Ádám, Wéber Kata, Tóth Orsolya

Rendező: Zsótér Sándor
Rendezőasszisztens: Tóth Péter
Díszlet: Ambrus Mária
Jelmez: Benedek Mari
A verseket fordította: Kappanyos András
Kiemelt szponzor: Republic of Art
Támogatók: NKA, British Council

CAROL ANN DUFFY

1955-ben született Glasgow-ban, családja születése után nem sokkal Angliába költözött, Staffordshire-ben végzte iskoláit, majd a liverpooli egyetemen szerzett diplomát filozófiából 1977-ben. Első, még tizenéves korában írt versesfüzete 1973-ban jelent meg, ezt követően több hasonló füzetet adott ki. Első önálló verseskötete, az 1985-ös Standing Female Nude (Álló női akt) lelkes fogadtatásban részesült, következő köteteit - Selling Manhattan (Manhattan eladása, 1987), The Other Country (A másik ország, 1989), Mean Time (Középidő, 1993), The World's Wife (A világ felesége) - sorra rangos díjakkal tüntették ki. 2006 januárjában Rapture (Gyönyör, 2005) című kötetéért megkapta a legrangosabb költészeti elismerést, a T.S. Eliot díjat.

Carol Ann Duffy azoknak a problémáit fogalmazza meg, akiknek kulturális képviselete mindig is kérdéses volt, egyrészt mert nem tudják megfelelő módon artikulálni önmagukat, vagy azért, mert hangjukat az elitkultúra nem akarta meghallani. Költészete megtalálta azt a formát, amely nagy hatással képes közvetíteni ezeket a tartalmakat. Ez a forma a drámai monológ. A brit költészetnek ezt a nagy hagyományú, Robert Browningtól T. S. Elioton át sokak által alkalmazott műfaját Duffy megújította.

A drámai monológ lehetőséget ad, hogy a lírai én háttérbe húzódjon és egy választott szereplőn keresztül szólaljon meg. A nagy feltűnést keltő The World's Wife című kötetében hangját például történelmi, mitológiai alakok feleségeinek kölcsönzi oda. Így Midasz király, vagy a bibliai Lázár történetét új, női értelmezésben olvashatjuk. Ezek az új olvasatok rendre rámutatnak arra, hogy létezik egy másik, eddig elfojtott, figyelmen kívül hagyott szempont és a látszólag elfogadott társadalmi értékek korántsem olyan stabilak, mint azt a patriarchális kulturális hagyomány elhitetni igyekszik. Verseiben Carol Ann Duffy a nem és szexualitás, az identitás, társadalmi és magánéleti érvényesülés, önkiteljesítés kérdéseit vizsgálja a monológformának megfelően egyszerre több perspektívából.

Duffy költői sikeréhez bizonyára hozzájárul, hogy versei könnyen megközelíthetők, már első olvasásra jól befogadhatók. További olvasatok aztán a versek mélyebb rétegeit, összetettségét is feltárhatják. Nyelve erőteljes és dinamikus, a nyers, vad, provokatívan durva kifejezésektől és lágy, gyengéd hatáselemekig igen széles skálán mozog. Tudatosan alkalmaz elkoptatott nyelvi kliséket, mert azok szemben a magas irodalmi felfogással igen jól jellemzik nemcsak a beszélőt, hanem a klisék mögött megbúvó társadalmi előítéleteket, a leegyszerűsítő gondolkodásmódot is. Ezeket verseinek szövegkörnyezete lebontja és ezáltal rávilágít valóságos, a másik ember vagy a helyzet megértését gátló jelentésükre. Duffy költészete, mint ebből is kiderül, a nyelvi és látásmódbeli iróniát is remekül alkalmzza.

"Amikor 1998 októberében Ted Hughes halálával megürült a Poet Laureate, a Koszorús Költő, azaz tulajdonképpen az udvari költő státusza, rögtön megindult a találgatás az utód személyét illetően. Seamus Heaney, a Nobel-díjas északír költő elutasította a megtiszteltetést, s hamarosan kiesett a másik Nobel-díjas, a karibi származású Derek Walcott is. Fiatalos, színes, népszerű, valamelyest "alternatív" figurát kerestek, a harmadik évezred első koszorúsát. Carol Ann Duffy, a Glasgow-ban élő, közismert, szókimondó, feminista költőnő minden feltételnek megfelelt, ráadásul nem is nagyon törte magát a címért, s így mindvégig befutónak tűnt. Hanem aztán a jelölésre jogosult Tony Blair mégis úgy döntött, túlságosan is színes egyéniség: egy másik nővel él együtt.

Ezt a címet formálisan a királynő adományozza. Ha belegondolunk, hogy Viktória, az előző királynő nem is akarta elhinni, hogy női homoszexualitás egyáltalán létezik, voltaképpen érthető a kormányfő döntése a sokkal színtelenebb, de minden tekintetben biztonságosabb életrajzíró, Andrew Motion mellett. Igen, róla elképzelhető, hogy jó színvonalon teljesíti majd a hivatalából adódó kötelezettségeket, például megírja az esedékes köszöntő verseket a királyi család évfordulóira.

Carol Ann Duffy-t nehezebb elképzelni ebben a helyzetben. Gyanítható, hogy megalkuvást nem ismerő, szubverzív személyisége szétfeszítette volna a Koszorús Költő hivatalának kereteit. Talán ő lett volna az első e poszt történetében, akit leváltanak. És talán ő lett volna az utolsó, aki betölti ezt a hivatalt, mely a Birodalom egykori fényes korszakaiból itt maradt számos kövület egyike. Igen, nagyon is elképzelhető lett volna, ahogy lezárja a szobát, amelyet őelőtte szinte kizárólag egykori nagyságuk árnyékában meghúzódó, öregecske férfiak laktak. Áramtalanít, leadja a portán a kulcsot. Nem így lett, a szobát ma is használja valaki, nyilván méltón az elődökhöz. Pedig ő lett volna minden idők első női Koszorús Költője."