VD:Az elmúlt években sokat változott Magyarországon a színházi szakma felépítése, csakúgy mint a színház helyzete és megítélése is. Most úgy tűnik, ismét nagyobb strukturális változások fognak bekövetkezni, ezeket többek között te magad is sürgeted elméleti írásaiddal. Milyen változtatásokra van szükség szerinted és miért?

Elsősorban szemléletváltásra van szükség. A színház egyfajta társadalmi modell. Egy közösség, melyben az egyén szabályok rendszerében kénytelen megtalálni személyes szabadságát, és alapvető kérdésekben a vezetők iránymutatásai, elvárásai alapján kell, hogy létezzen (alkosson). A kollektív szándékok jó esetben egybeesnek az egyén céljaival, de képesnek kell lenni az alkalmazkodásra, a kompromisszumra is. Egy jól körülhatárolt elvárás-rendszerbe illesztődik az egyéni teljesítmény, melyhez a felelősségvállalás kritériumát rendeljük. Biztosítani kell a fejlődéshez való jogot, de el kell fogadni, ha valaki csak alkalmazni kívánja megszerzett tudását.

A magyar színházi kultúrából (társadalomból) két alapvető tényező hiányzik: az elvárások rendszere és a felelősségvállalás kockázatával való szembenézés. Mindezek elcsökevényesedéséért elsősorban a kommunista rendszer okolható, de már a történelem korábbi időszakai sem kedveztek ezek kialakulásának. Magyarország a polgárosodás folyamatában csak igen alacsony szintre jutott, ha keményebben akarok fogalmazni, úgy is mondhatnám, az ország nagyobb része kulturálisan, szociálisan, mentálisan elmaradott: a lakosság nagy része az egyéni javak felhalmozásán túl semmilyen egyéb kihívásra nem tart igényt, nehezen kommunikál, műveletlenségét, tájékozatlanságát zárkózottsággal, időnként agresszióval "leplezi". A színházi intézmények jelenlegi művészetfilozófiája a hagyomány őrzésére és a kortárs kultúra látszatára szorítkozik. A kultúrpolitikával való kapcsolata az évtizedes "mutyi" (kisebb-nagyobb korrupciók tömkelege) szisztémáján alapszik, ebből is adódik, hogy az intézmények (kb. harminc, nagy társulattal rendelkező színház létezik Magyarországon) élén többnyire ötven-hatvan éves hűbérurak ülnek, akik első kinevezésüket még a múlt rendszerben, tehát legalább tizennyolc éve kapták.

A kultúrpolitikának világos koncepcióval kell rendelkeznie az állami fenntartású intézményekkel kapcsolatban. Mit akarunk a színház épületével, a benne dolgozó társulattal, milyen típusú viszonyt kívánunk kialakítani a polgárokkal, akiknek az adójából működtetjük ezeket a "színházgyárakat"? Ha van vízió, akkor olyan vezetőket kell találni, akik képesek megvalósítani a célkitűzéseket. Újra kell definiálni az állami intézmény fogalmát, mely a kommunista évtizedek alatt deformálódott. Az intézmény nem egyenlő a vezető személyével, sem a benne dolgozó társulattal, akik pusztán megbízottak, s nem tulajdonosok. Nevetségesen hangzik, de mi itt tartunk. Minden egyéb esztétikai, ideológiai, filozófiai, szociológiai, pedagógiai szempont csak ezután következik - ezek ugyan a legfontosabb kérdések a színházművészet terén, mivel azonban körülhatárolható kultúrpolitika hiányában káosz uralkodik a színpadon, az öltözőben, a büfében, végső soron az összes színházi dolgozó fejében, ezek megértéséhez és rendszerezéséhez el sem jutunk.

Bulgária és Románia csatlakozásával ismét bővült az EU, ugyanakkor erősödtek a nacionalista, széthúzó vagy akár rasszista állásfoglalások is. Egyre több a vita az európai identitás és alkotmány kapcsán, miközben egyre többet hallani új társadalmi-civilizációs összeütközésekről is, különösen az iszlám világgal szemben. Mi a véleményed ezekről az eseményekről?

Túl általános téma ez, képtelenség rá röviden válaszolni, de kísérletet teszek rá. Az emberiség legnagyobb kihívása: megalkotni a Föld egészére kiterjedő szabályrendszert, mely biztosítja az egyén szabadságát úgy, hogy közben nem sérti a kulturális identitást. Szabad kereskedelem (az érvényesülés joga) és szolidaritás (felelősség embertársainkért). Az Európai Unió az emberiség nagyszabású szellemi teljesítménye, a II. világháború után hatvan évvel kemény szabályozással tartja kordában a történelmi feszültségeket, s neveli ki az x-edik generációt, mely a másik szempontrendszerének megértésére épülő tárgyalást részesíti előnyben a konfliktusok gyors, de erőszakos megoldásával szemben. Ugyanakkor a szabályozás a szabadság korlátozását is jelenti. A demokrácia alapkövetelménye, hogy a többség dönt a kisebbséggel szemben, s az csak az adott közösség szellemi kapacitásán múlik, felfogja-e e rendszer buktatóit. Nincs más út, csak a szellemi fejlődés útja. Aki kíváncsi, az tanul, aki tanul, az tud, aki tud, képes a megértésre, s aki képes a megértésre, képes az elfogadásra is. Pl. nagy ostobaság tiltani a könnyű drogokat csak azért, mert a többség retteg tőle. A hatvanas-hetvenes évek szabadságmámorában felnövő generációk betojtak, a mostani fiatalok meg konzervatívabbak, mint a katolikus egyház. Nem az a szabadság, ha tiltott képeket töltünk le az internetről, hanem ha merünk szembenézni egymással, merünk kommunikálni, merünk old schoolban nyomulni (love and peace). A muzlim probléma mindennél komplikáltabb, fogalmam sincs, mi a megoldás. Magyarországon minden ötvenedik ember cigány. A társadalom intoleráns, a cigány közösség pedig lassan asszimilálódik (ami nem jelenti kulturális gyökereinek feladását), pedig nincs más esélye. Ezért van szükség a színházra, ott mindenki elfér, aki bebocsátást kér.

Ti igen sokat utaztok előadásaitokkal ebben az Európában, mit gondolsz mi lehet(ne) a színház szerepe, jelentősége az új Európában? Létezik-e egyáltalán "új Európa"?

Az lenne az új Európa, he mindenki értené a másik nyelvét.

Mik azok a kérdések, amik a leginkább foglalkoztatják a mai színházi embereket és különösen a fiatalabb generációt? Képes-e ma a színház megfelelően feldolgozni ezeket a témákat?

Képesnek kell lennie rá. A fiatalok szemében dühös unalmat látni, ha csak kétségeinket adjuk át nekik, vagy megszokják ezt az unalmat, vagy megszöknek Ázsiába, ahol most valóban történik valami.

A FEKETEország című előadásotok számos aktuális politikai kérdéssel foglalkozik: miért és hogyan született ez az előadás? Fogod-e még használni ezt a fajta szerkesztést, tervezel-e hasonló előadást vagy esetleg ennek aktualizált változatát?

Egy évig aktuál-politikai híreket gyűjtöttem, melyek egy telefonos szolgáltatás révén érkeztek a mobiltelefonomra. Tematizáltam őket, majd a színészeket megkértem, készítsenek ezek alapján színházi etűdöket, melyeket asszociatív dramaturgiával sorba fűztem, és egy zárt térbe rendeztem. Valószínűleg fogom még használni ezt a szerkesztési elvet, s az aktuális állapotokra való reflektálásról sem tettem le. Jelenleg a színész munkájának korszerűsítésével foglalkozom. Azt szeretném, ha a munkatársaim alkotótársaimmá válnának, vállalva az önálló vélemény-nyilvánítás felelősségét és a nézőkkel való aktív és élő konfrontációt, tehát az interakciót. Ehhez egy sor kísérletet kell még elvégeznünk, hogy tapasztalatot szerezzünk, s nem utolsó sorban tájékozódnunk kell.

Mi lesz a Krétakör következő munkája és mit tervezel te a következő évadra?

Nemrég mutattuk be Shakespeare Hamletjét hamlet.ws címen, melyen két évig dolgoztam. Elsősorban iskolákban játsszuk, osztály- és tornatermekben. Kapcsolatot keresünk a felnövekvő generációkkal. Kíváncsiak vagyunk véleményükre, gondolkodásmódjukra, s még inkább arra, hogy milyen szerepet tölthet be a színház az életükben az elkövetkezendő évek, évtizedek során. Az ember eszközkészlete felfoghatatlan gyorsasággal fejlődik, míg ő maga alig. Segítenünk kell a fiatalokat, hogy megértsék, mivégre ez az egész. Ez a történet már nem rólunk, hanem róluk szól.