2007. április 1.
Interjú Schilling Árpáddal

a görög Highlights című lap számára

A Krétakör honlapján a Sirájt fordulópontként határozzák meg a társulat életében. Mi volt a kulcspont az előadás koncepciójában?
Megfejteni a szereplők viszonyrendszerét, s ezáltal megérteni Csehov szándékát, majd tehetségünkhöz mérten megjeleníteni mindezt úgy, hogy közben ne mesehősökről, hanem magunkról adjunk jelentést.

Maga szerint mit mond az előadás a modern közönségnek? Személyes értelmezésről van szó? A író és a rendező közti dialógusról, amely mai dolgokra mutat rá?

Nincs modern közönség. Hazugságaink, melyekkel végtelen önzésünket igyekszünk leplezni, cseppet sem változnak évszázadok során. Ha előadásunk esélyt teremt az üzenet tolmácsolására, nem dolgoztunk hiába.

Gondolja, hogy könnyebb más országokkal, más nemzetiségű és kultúrájú emberekkel kommunikálni és egy mindenki számára ismert területen klasszikus szöveggel dolgozni? Milyen fontos maga a színházi szöveg?
Egy prózai színház számára, mint amilyen a miénk, a nyelv az elsődleges kommunikációs eszköz. Ugyanakkor a színész fizikai és szellemi jelenléte, amennyiben él a színházi keretek adta lehetőséggel, megérintheti az idegen ajkú befogadót is, sőt erősebb jelek kibocsátására is alkalmassá válhat, mint a nyelv, amely ebben az esetben csak közvetett módon funkcionál.

Hisz a formákban?
A művészet maga a forma. Azt sokan tudják, hogy miről érdemes beszélni, de azt csak kevesen, hogy hogyan. A színház számomra a keretekről szól, amelyek határt szabnak a gondolatnak és szenvedélynek.

Az Ön színházi világában milyen módszerrel dolgozik a színészekkel?
Nincs módszer, kommunikáció van, amikor van, s ha nincs, alkotás sincs. Akik nem értik egymást, azoknak nincs miről beszélgetniük.

Maga a nyelv probléma az előadásaiban? Azokban, ahol a színpad és a nézőtér között folyik a dialógus?
Bízom benne, hogy értjük egymást, s ha nem, annyi baj legyen. Ez nem jelenti azt, hogy nem érezném át a nyilvánossággal járó felelősséget.

Ez a második alkalom, hogy egy előadását bemutatják Görögországban. Gondolja, hogy ugyan azok a kódok működnek minden országban?
Még magamat sem ismerem, hogyan lehetnék biztos abban, hogy egy másik ember érti, amit közölni akarok. Magammal vitázom, s ha következetes vagyok küzdelmeim során, vagyis hitelességre törekszem, nem használom ki a másik belém vetett bizalmát. Induljunk ki abból, hogy a színház alkalom a találkozásra. Hátha sikerül egyszer.

Véleménye szerint mi a kortárs rendező szerepe? Milyen a mai színház nyelve?
Ugyanaz a feladat, mint ezer éve. Megérteni magunkat, s rajtunk keresztül a környező világot. Esélyt teremteni a közös gondolkodásra. A katarzis a tükörbe nézés pillanata. Hoppá, hát ez lennék én? A színház kiszakíthatja szemlélőjét az időből, ami által szabaddá válhat, s így körültekinthet maga körül, láthatja magát ott és akkor, ahol, és amikor él.

Közel érzi magához Brechtet? Színháza nevét ő inspirálta. Mik a céljai színházának? Mi a társulati modell az Ön számára?
Csak nem gondolja, hogy össze fogom magam vetni Brechttel? A Krétakör az igazság keresését szimbolizálja számomra pátosztól mentesen. Mindennek van közepe, pontosabban létezik az út, mely a közép felé vezet. Én ezt keresem. Nincs modell. Én megyek az utamon, aki meg jönni akar, s érti is, amiről karattyolok, az velem tart.

A Krétakör előre tekint, de a számtalan külföldi meghívás ellenére világszerte, inkább és elsősorban magyar közegben. Gondolja, hogy kis színházaknak lehet fontos hatása a nemzetközi kultúrára?
Divatos dolog ma globális identitásról beszélni, ami természetes, hisz nemsokára az emberiség már nem a Földön, hanem az Univerzumban pozicionálja magát. Kérdés persze, hogy mi van, ha nem találunk mást magunkon kívül. Én Magyarországon születtem, s ez determinál, ha tetszik, ha nem. A magyar színház olyan, mint a magyar nemzet, nyelve originális, létezésének formáit azonban nem maga fejlesztette ki, egyszerűen átvette és saját körülményeihez hasonította. Több fontos kezdeményezés is ismert a Krétakörön kívül is, de a mai napig nem tudnék olyan alkotót említeni (magamat is beleértve), aki az egyetemes színházi kultúrához bármit is hozzátett volna. Provinciálisak vagyunk, de lehet, hogy egy görög számára pont ez az érdekes. 

Még nagyon fiatal és máris nemzetközi karrier áll a háta mögött. Gondolja, hogy ezentúl még szigorúbbak a kötelezettségei? Mik a tervei a jövőre?
Én magam vagyok a megrendelő, s a beszállító is egyben. Folytatom az utat befelé, s ha valami olyasmire akadok, amelynek ismerete, más számára is hasznos lehet, azt nem fogom véka alá rejteni.

Irene Moundraki