A Krétakör művészeti vezetőjének Apátlanul című írása a 2007. május 11.-i Élet és Irodalomban jelent meg válaszul Bálint András a 43-ok dala című írására, ami két hete jelent meg ugyanazokon a hasábokon.

SCHILLING ÁRPÁD: APÁTLANUL

Bálint András tiszteletet parancsoló önkritikát fogalmaz meg az ÉS április 27-i számában A 43-asok dala címmel megjelentetett írásában, amely élőszóban a Merlin Színházban megtartott színházi konferencián hangzott el április 19-én. A 43-asok aranykorának vége: "lúzer a hangulat". Elismerésre méltó őszinteség, a Radnóti Színház direktora ezzel a hattyúdallal első az utolsók között. Egy kései felismerés is jobb a halálig halogatottnál. A kinyilatkoztatás leglényege számomra a "valamit nagyon elszúrtunk" tételmondatban ölt testet. Vagyis, hogy a színházi szakma nagy öregjei elmulasztottak szembenézni a rendszerváltás paradigmaváltó jellegével. Az ember maga igen lassan, életkörülményei és az azt lekövető írott és íratlan szabályrendszerek viszont annál gyorsabban változnak (mindezt nem merném egyértelműen fejlődésnek nevezni). Szomorú tény, hogy az értelmiség (ha még van ennek a szónak konkrét jelentése) egy része, köztük a színház mesteremberei nem vettek tudomást (nem akartak, nem voltak rá képesek - kérdés) minderről, és az elmúlt 17-18 év alatt nem reagáltak a társadalmi folyamatokra, legfeljebb a látványos felszínt kaparászták. Közben folyt az áthallás esztétikája a színpadon, uram-bátyám kooperáció a városházán, felmegyek a miniszterhez típusú országos problémakezelés, autoriter intézményvezetési mechanizmusok, farkastörvények, ököljog, ham-ham. Színházakat lehet jól-rosszul működtetni, lehet darabokat íratni és írni, azokat klasszikusok társaságában bemutatni, diákokat tanítani, beszédeket tartani, díjakat alapítani, kiutalni, átvenni, ünnepelni, ünnepeken szavalni úgy is, hogy közben hermetikusan elzárjuk szellemünket a legalapvetőbb kérdések, problémák elől. Tehetjük ezt a bölcs hallgatás látszatával, a tájékozatlanságunk okán, avagy egyszerűen nemzeti karakterológiánkból következően (lásd Pató Pál & Co.). A tény ettől még tény marad: bajban vagyunk. "Mi 43-asok tettük a dolgunkat, egészen más társadalmi körülmények között igyekeztünk egyben tartani a szakmát." Ha van is értelme ennek a mondatnak (én nem találtam), a helyzet az, hogy mindez kevés, nagyon kevés az életben maradáshoz, még inkább a prosperitáshoz egy ultraliberális, szétaprózódó korban, ahol mindennek alapja a verseny, nemcsak az anyagi, de a nézőktől elvárt erkölcsi támogatásért. Nincsenek válaszaink, sőt - megkockáztatom - kérdéseink is alig.

Az írás teljes terjedelmében a csatolt dokumentumban olvasható!