„Hamlet” magyarul, három színész előadásában – van ennek helye az Ünnepi Játékokon? Hogyne lenne! A darab 28 szerepét Schilling Árpád, a rendező három férfiszínész (Gyabronka József, Nagy Zsolt, Rába Roland) közt osztja szét.

Ragyogóan teljesítik a feladatot. Színházi mágiát teremtenek, elfelejtetik velünk az időt és a helyet – és azt is, hogy közben egy képernyőt bámulunk, azért hogy a szöveget norvégul követni tudjuk.

A három színész ki- és belép a szerepekbe, ezért elég alaposan kell ahhoz a Hamletet ismerni, hogy mindig értsük, éppen ki beszél. Az, hogy ezt egyáltalán nem problémaként éljük meg, annak köszönhető, hogy Schilling és a három színész a figyelmünket a játékról a szavakra irányítják.

Az előadásban nincsenek külsődlegességek, sem díszlet, kosztüm, smink vagy világítás. A Krétakör bebizonyítja, hogy a szövegre való összpontosítással, minden egyebet háttérbe szorítva, világossá tehető a darab. Újfajta szövegértelmezést nem kínálnak, de művészi kifejezésformájukkal mégis lenyűgöző módon megújítják a Hamletet.

A közönség az első perctől fogva együtt teremti velük az előadást. Rögtön azzal kezdik, hogy néhány nézőt felkérnek, hogy a darabból részleteket olvassanak fel. Hamlet utazó színészekhez szóló intelmei hangzanak el a harmadik felvonásból a döntő jelentőségű, „színház a színházban”- jelenetére vonatkozóan. Ezzel tisztázódik az is, hogy milyen játékstílusra számíthatunk: nem lesznek túl változatos hangsúlyok, sem túlzott testnyelvi jelek, lesz viszont abból a minimalizmusból, amit a társulat másik, Ünnepi Játékokon látható produkciójában, a Sirájban már megismerhettünk.

A szövegbe Schilling saját kommentárjait fűzte, került bele néhány tömegkultúrára való utalás, és jelentős szerzők szövegei is Goethétől Allan Ginsbergen át a rapper Eminemig. De fogalmam sincs, hogy volt-e olyan néző, aki felfedezte az összes részletet, azaz képes volt-e azonosítani őket. Én nem voltam rá képes.

Ezek a betoldások feltehetően egy asszociációs vonalat követnek. Schilling Árpádból Shakespeare szövege asszociációkat váltott ki más, későbbi szerzők szövegeire. Schilling szándéka, hogy ez a folyamat az előadás végeztével tovább működjön a nézők fejében.

Lenyűgöző, ahogy a három színész végigviszi az előadást. Átmenet nélkül követik egymást a jelenetek; az „illúziótörések” hol angol idézetek formájában történnek, amikor a szereplők megjegyzést fűznek ahhoz, amit a Peer Gyntben csináltak, hol egy nézőt kérnek fel arra, hogy szakítson félbe egy hosszúra nyúló monológot, vagy a trió egyszer csak kezet nyújt egyenként nekünk, nézőknek és így tovább.

Egy néma jelenet, pedig elbizonytalanítja a nézőket, ez a fizikai színház is része az előadásnak; különös, hányáshoz, böfögéshez hasonlító szájmozgások és más elemek láthatók. Végül a halálos párbaj jelenetnél felkérnek bennünket, hogy csukjuk be a szemünket. A szereplők ekkor kardvívásra emlékeztető zajokat hallatnak, amivel a legtöbbekben belső képeket idéznek fel.

Egy virtuóz előadás csodálatos lezárása.

Fordította: Domsa Zsófia