2007. október 20-án közönségtalálkozót tartottunk a Sirály után. Olyanok is eljöttek, akik nem aznap nézték meg az előadást, aminek nagyon örültünk. Egész jó kis beszélgetés alakult ki, ezért úgy döntöttünk, hogy szerkesztett változatát közreadjuk. A megszólaló nézők nagy részét nem ismertem, ezért csak a társulat tagjait tűntettem fel név szerint. Azért is tematizáltam kicsit az elhangzottakat, mert a továbbiakban szeretnénk minél konkrétabbá, ha úgy tetszik hatékonyabbá tenni a találkozásokat. Legyenek elképzeléseink egymással kapcsolatban, kérdezzünk egymástól határozottan, hogy a válaszok is egyre célratörőbbek lehessenek. Nagyon jó érzés volt, amikor vitáztunk, vagy a nézők egymásra kérdeztek rá. Lépjünk ki a szokásos néző-művész viszonyrendszerből, amikor a kommunikáció félszeg locsogássá silányul. Senki sem örül az ilyennek, csak éppen nem meri szóvá tenni. A társulat nevében is köszönöm, hogy megtiszteltetek minket jelenlétetekkel, és bátorítanám a többieket is, hogy jöjjenek, kérdezzenek, nyilvánítsanak véleményt, vitázzanak is akár.

Következő találkozónk a Bánk-bán után lesz november 3-án. Ellentmondásos előadásunk megosztotta a közönséget, ezért szeretnénk ütköztetni a véleményeket. Meghívunk személyesen néhány nézőt, akikről tudjuk, hogy határozottan szerették, vagy éppen ki nem állhatták Zsótér Sándor koncepcióját. Körünkben ott lesz természetesen ő maga is, akit én magam fogok kérdőre vonni Bíberáchként.

Íme a beszélgetés szerkesztett formában.

 
Német Trigorin

- Lehet egy ostoba kérdésem Wernerhez? Pap Gergely vagyok. Akcentussal beszélsz egyébként is?

- Tilo: Német vagyok.

- Süsü: Az érdekes egyébként, hogy német az író?

- Szerintem ez így sokkal színesebb. Én szeretem a német nyelvet, és szeretem a kettősségét is.

Improvizáció

- Színházzal foglalkozom, és azt szeretném kérdezni, hogy mennyire fix ez az előadás? És az is kérdés volt számomra, hogy amikor közöttünk ültök, akkor a szerepetekben vagytok, vagy nem? Ezt nem tudtam eldönteni, de nem biztos, hogy el kell.

- Lacika: Mindig vannak kötetlen részek az előadásban, de nem mindig kuncogok. Én teljesen nézőként néztem akkor.

 

Térhasználat

- Milyen érdekes hogy többféle kimenet van. Én úgy éreztem, hogy akkor vannak benn a színészek, amikor szó van róluk.

- Süsü: Amikor bemutattuk az előadást a Fészek klubban, volt egy speciális helyszín, és nagy fejtörést okozott, hogy hogyan lehet ott átjárni. Felmerült a kérdés, hogy ez mennyire legyen fontos. A Színművészeti Egyetemen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a járásnak határozott iránya legyen. A folyamat úgy alakult, hogy egyre kevésbé lettek határozott irányai a mozgásoknak. Mivel Dorn-nak nincs jelenete a harmadik felvonásban, ő kimegy a térből, de Polina, akinek még lesz némi játéka, nem. Amikor ma kiment Annamari a függöny mögé, és a Zsolt keresgélte, az nem egy megbeszélt akció volt, tegnap ez teljesen máshogy alakult.

 

Hegedű

- Fájt.

- Süsü: És volt másnak is akinek ez fájt?

- Szerintem a hegedű egy nagyon jó eszköz volt.

- Zsolt: én arra lennék kíváncsi, hogy nektek melyik az erősebb hatás? Most csak egyszer léptem rá a hegedűre, de volt hogy darabokra törtem.

- A tűréshatár. Hogy nem csinálsz már vele semmit. Tehát egyszer lépsz csak rá.

- A hegedű egyébként is egy gyönyörű hangszer….

- Süsü: Számodra ez kinek az élete volt?

- Az enyém.

- Ez a kép, ez az összetört hegedű szerintem mindenkihez kapcsolható.

- Amikor láttam ezt az összetört hegedűt, az jutott az eszembe, hogy láttam pár hete a Baumaxban 5000 Ft-ért egy hegedűt, és ez biztosan olyan típus lehetett. Mindenki rosszul érzi magát, és mégsem történik semmi. Feldobott ez a hangeffektus.

- Ez egy zseniális húzás szerintem.

 

Interakció

– Annamari rám nézett nagy bambi szemekkel, és nem tudtam hogy szerepben volt-e, vagy nem? Én úgy éreztem, hogy pár ember szerepben van, pár ember meg nem.

- Annamari: Nincs különbség.

- Ti vagytok a színpadon is ebben az előadásban?

- Zsolti: Pontosan azt keressük, hogy mikor színház és mikor valóság? Ha Annamari a szemedbe néz, akkor azt látod, hogy most ugyanúgy néz a fiúra, mint most rám, és akkor benned összecsúszik valami.

- Tehát gyakorlatilag behelyezed a nézőt a színpadra.

- Bori: Igazából te nézel Annamari szemébe.

- Tilo: Amikor kint ülök és rólam van szó egy-két helyen, akkor próbálok nem részt venni a jelenetben. Számomra ez csak energiakülönbség. Számomra fontos ebben az előadásban, hogy valamit el is mesélünk. Azt szeretném, hogy vegyetek részt ebben az egészben.

- Tehát mindenkinek saját szabálya van a kint és benntlétre.

- Tilo: Számomra ennek nincs szabálya. Jelen vagyok.

- Én akárhogy keresem, nem találom a színpadot. Hol van itt a színpad?

- Ok, hogy nincs színpad, de mégis van valóságos takarás és nem valóságos takarás.

- Szerintem ennek az előadásnak az az egyik adottsága, hogy nincs színpad.

- Ne haragudj, azért van nézőtér és van színpad.

- Süsü: Ez egy virtuális dolog szerintem, mindenki maga dönti el, hogy hova teszi. Lehet, hogy valaki nem figyeli, hogy a színész kint van, és az számára a szabály, hogy amikor középen van és megszólal, akkor részese a történetnek, ha meg nem, akkor nem.

- A színészek nem a helyzetekhez képzelnek el karaktert, hanem saját magukat adják a helyzethez, és ezért sem gond szerintem.

- Süsü: Az, hogy a színészek köztetek ülnek, kifelé és befelé is hat, hiszen a színésznek is furcsa helyzet, hogy két vadidegen ember között ül, akik számára az az elképzelés, hogy akár ők is beszélhetnének, nyilván a nézőt is zavarba ejti. Talán köztetek is van, akit zavart ez a játék. Van olyan is, aki bátrabb és belenéz a színész szemébe. De ez a színész számára egyben megszorítás is, mert pl. ha én most elkezdek szavalni, akkor előbb-utóbb észreveszem hogy amit csinálok, szavalás. Olyan emberszerű próbál lenni mindegyikünk, csak az a kérdés, hogy ezt hogyan tudjuk elérni.

 

Hallhatatlanság

- Tudom hogy ez a stúdió nem a Vígszínház, ahol az a lényeg, hogy hangerő, hangerő, hangerő, de nagyon sok mindent nem hallottam. Engem ez nem annyira zavart, mert ismerem és olvastam is a darabot, és gondolkodhat is egy picit a néző, hogy mit hallott. Ez egy koncepció részetekről, hogy nem színpadisan beszélni?

- Süsü: Volt más is, aki nem hallotta az előadást és zavarta is?

- Igen.

- Süsü: Tudsz rá példát mondani, hogy melyik részt nem értetted?

- Több részt nem értettem, nagyon sok mindent.

- Süsü: Miért lehetett hogy valamit nem hallottál, de el tudtad fogadni?

- Az volt az érzésem, hogy ez akkor tudott a legjobban működni, ha teljesen természetesen beszéltek egymáshoz, és el tudtam fogadni, hogy nekem feladatom ezt megpróbálni megérteni.

- Engem egy idő után zavart, hogy vannak olyan mondatok, amiket nem hallok.

- Süsü: Azt gondolom, hogy az nem jó, ha a néző nem hallja a szöveget – mi ebben a csapdában vagyunk –, de az sem jó, ha mindent értünk, és elveszítünk valamit ebből a leselkedős attitűdből. Az probléma, ha arról számoltok be, hogy tömeges hallhatatlanság tapasztalható. Tehát látszik, hogy még nem értük el a célunkat. Az a megoldás, ha nem tűnik mesterkéltnek, ahogy beszélek, de mégis hallanak a sarokban is. Lehet, hogy időnként pszichésen jön a visszafojtás, amiről már Sztanyiszlavkij is írt.

 

Medvegyenko

- Egy picit úgy érzem, mintha a felvezetés utalna a mai helyzetre vagy feszültségre (a tanító azt mondja, hogy keveset keres). Ez szándékos? Hiányzik, hogy kiakadjon ez a karakter.

- Süsü: Csehov kb. 10 évvel a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt írta ezt a darabot. Benne van, amit gondolsz róla. De én úgy érzem, hogy azzal játszik, hogy csak kitörésre utaló szándékot mutat. Hogy mindenki kiadhatja magából a feszültséget, egyedül ő nem.

- Ha ilyen aktualitással indul a darab, akkor ennek a konfliktusnak valahol folytatódnia kell.

- Én úgy gondolom, hogy valahol folytatódik, és a végén már fel is villan, hogy Medvegyenko talán egyszer ki fog borulni.

- Ha 44 e ft-ról beszélünk, az nagyon is aktuális.

- Annamari: Gyakorlatilag majdnem minden szereplő arról beszél, hogy nincs pénze, vagy ha van is, az nem elég.

- Süsü: Én azt gondolom, hogy ez Medvegyenko esetében még jogos is. Gyakran jártunk mostanában iskolákba, és találkoztunk tanáremberekkel. Valóban „44” ezer van, de nem éreztem, hogy valaha is úgy fog kitörni belőlük ez, mint mondjuk itt Pesten a rombolókból. Medvegyenkó számára a valódi kitörés az lenne, ha megkapná Mását.

- És van egy gyerek, akit lehet táplálni tovább a tűréssel.

- Nekem volt egy olyan érzésem, hogy nem a 44 ezer volt az igazi problémája, hanem ezzel akarta felhívni magára a figyelmet, hogy el van nyomva.

- Nekem az volt az érzésem, hogy van két színész, aki normálisan beszél, az összes többi meg csak panaszkodik. Mindenki ugyanazt mondta, ugyanazokkal fejezte ki az összes érzelmét, és összesen két emberben volt változás.

- Nekem is ez volt az érzésem, hogy a többi ember két év után sem tudott tovább fejlődni, nem tudtak túllépni. Te sem érezted jól magad, mert visszavágytál vidékre, te meg nem tudtad elfelejteni őt. Szóval szerintem pont ez volt benne a lényeg, és ez volt, ami nyomatékosította bennem, hogy muszáj túllépni a dolgokon.

- Süsü: Mondjátok, hogy egzisztenciálisan, meg sors, meg nyeli a problémákat, szerintetek ezzel szerepet játszik?

- Szerintem ez a panaszkodás Medvegyenko részéről csak rávezetés volt, mert nehéz volt kimondania, hogy szeretlek.

- Nem értettem, hogy az orvos miért nem fogott vele kezet?

- Süsü: Mindig voltak olyanok, az általánosban meg a gimiben is, tehát voltak olyanok, akik semmi különösebb hibát nem követtek el, mégsem voltak kóserek a többiek szemében. Mindenki kiközösítette azt az egy gyereket.

- Ez a figura a teljesen hétköznapi és normális életet szeretné a többi szereplővel ellentétben. Tök normális életet szeretne, ezért szívatják meg. Tök elégedett lenne, nevelgetné a gyereket, semmi különös, a többi meg mind ki van borulva.

- Én nem tettem volna hozzá a 44 e Ft-ot, mert nem erről szól a Medvegyenko. Nem tud együtt lenni a többiekkel. Mindig jön ezzel a forinttal, de nem ez a lényeg.

- Süsü: Az eredetiben ő rubelről beszél. Tehát beszél róla, csak átváltottuk forintra.

- Én a darab alapján úgy gondolom, hogy az ő karaktere fejlődött a legtöbbet, mert hazament a gyerekéhez, és nem várt a feleségére.

- Annamari: Ő az egyetlen, aki felelősséget vállalt. A többiek, senkiért sem vállalnak felelősséget.

- Nekem az volt az érzésem, hogy minden szereplő egoista, ő is egoista volt. A 44 e pont a jelentéktelenségét mutatta. Én nem éreztem őszintének. A kezdetben ezzel próbálta magára fordítani a figyelmet, a végén meg a gyerekkel.

- Süsü: Csehov belerakja a megoldást azzal, hogy „senkinek sincs joga elválasztani az anyagot a szellemtől”, amit ez az ember komolyan is gondol. A nagy lángolásról a művészet iránt, Medvegyenko azt gondolja, hogy egy kalap trutyi, és hogy a hétköznapi életet oldja meg, aki tudja, mert az a nehéz. Tehát nem a szellem, hanem valami konkrét. Szerintem azzal, hogy beajánlkozik Trigorinnak, Csehov azt üzeni, hogy ez a történet. Szerintem a 44 ezer annyiban fontos, hogy ő ezt állítja szembe Kosztyával és az ő művészetével.

- Bennem az is volt, hogy ide beültünk nézni a művészetet, és zavart, hogy miért az anyagiakról van szó először?

 

Döntéshelyzetek

- Süsü: Csehov, saját állítása szerint, azért írja ezeket a darabokat, hogy megmutassa az embereknek, hogyan ne éljenek. Nektek volt ilyen érzésetek?

- A hegedű összetörése azt mutatta számomra, hogy idáig is fajulhat valami. Hogy az emberek mennek az álmaik után, és idáig jutnak.

- Zsolti: Csehov arról beszélt, hogy az emberek mindig másokat tesznek felelőssé a saját boldogságukért. A pénzt például. Ennyire egyszerű lenne? Az hazugság, hogyha lenne pénz, akkor sokkal jobb lenne minden.

- Nekem az volt még ilyen pillanat, amikor Mása azt mondta, hogy férjhez megy, mert így magába tudja fojtani az érzéseit.

- Azt tényleg elhiszi Mása, hogy el tudja felejteni, ha elköltözik máshova?

- Lilla: Nagyon sok ilyen önhazugságba bele lehet menni. Rengeteg ilyen van, mert nem látsz más kiutat, mert nem látsz tisztán. Mása elképzeli magát boldogan a leendő gyerekével, hiszen az egy új problémakör, lehet vele foglalkozni.

- Szerintem Csehov azért írta ezt a darabot, hogy megmutassa, hogy figyeljetek, így élünk! Mert teljesen életszerű volt minden, mintha a szomszédban élnénk.

- Mása és Medvegyenko olyan döntést hoztak, ami ellentétes önmagukkal, aztán már nem volt megállás.

- Nekem az volt az érzésem, hogy Mása hihetetlen méltósággal viseli a helyzetét. Talán Csehov azt mondja, hogy semmi esélyünk sincs szembeszállni az érzéseinkkel. Tehát ez sakk-matt. Itt a legnagyobb emberi érzések tökéletes példáit látjuk. Szerintem ilyen értelemben Kosztya elköszönése is hihetetlen méltósággal zajlik.

- Süsü: Ez azt jelenti, hogy nincs is más alternatíva?

- Aki szerelmes, az szerelmes, és ez a történetben egészen elképesztő. Ez nagyon nem szociális dolgokról szól.

- Szerintem Nyina önmagát sem szereti. Senkit sem szabad annyira szeretni, hogy önmagamat már ne szeresem, mert akkor elveszítem az összes méltóságomat.

- Szerintem Csehov megadja a lehetőséget Nyinának. A döntések ott vannak, hogy így is meg úgy is lehetne, ez mesterien van megcsinálva minden szereplőnél. Csehov mindig azt mutatja meg, hogy rosszul döntünk, pedig volna esély jól is dönteni.

- A szereplők nem merték igazából vállalni magukat.

- Süsü: De a vágyam nem én vagyok?

- Csak a vágyaimat – hit nélkül – lebegtetni nem elég. Ők nem hittek a vágyaikban. Nyina megtanult tűrni és nem vállalni magát.

- Süsü: Te azt érezted, Nyina úgy döntött, hogy a tűréssel képes lesz életben maradni?

- Szerintem szereti Kosztyát, de nem szerelemmel, ha viszont szerelemmel szeretné, akkor még jobban tönkretenné. Amíg nincs meg valami, addig küzdünk utána. Kosztyával könnyű lenne, és ezért inkább elmegyek szenvedni.

- Süsü: Ha van egy vágyképem, teljesen mindegy mi az, de ha nem hiszem el hogy el tudom érni, akkor inkább hagyjam a fenébe?

- Még akkor is lehet, hogy be fog teljesülni, de nem mindegy, hogy egy belső bizonyossággal haladok-e felé, vagy… Pl. Kosztya tudja, hogy írni fog, ez az ő belső bizonyossága, még ha tudja is, hogy lehet hogy döcögve fog elindulni.

- Süsü: Érdekes, mert közben meg arról számol be, hogy nem jött neki össze semmi.

- Attól én még kapok pofont, hogy hiszek valamiben. Az embernek tapasztalatokat, tudást és pofonokat kell felszedni.

- Süsü: Nekem meg pont ez a tapasztalat hiányzik a szereplőkből. Nem tanulnak semmiből.

- Pont ilyesmit akartam mondani, hogy én nem láttam érdemi választási lehetőséget, hogy bármelyik szereplő tudna jól dönteni. Szerintem, ha besétálnék ezek közé a szereplők közé, én sem tudnék boldog életet összehozni magamnak. Azt szeretném még bedobni ehhez, hogy majdnem mindenkinek volt foglakozása, de szinte senkit nem láttunk a hivatásában dolgozni. Például, a tanító mindig elmondta hogy tanító, de nem láttuk munka közben, csak azt hallottuk, hogy mennyit keres.

- Arkagyina dolgozott.

- Süsü: Arkagyina valóban előveszi az arzenálját, de mintha senki nem lenne sikeres, mert a méhek megdöglenek, az emberek meghalnak, a gyerekeket meg nem tanítja senki. Szerintetek tényleg kizárólag így dönthetnek a szereplők? Tényleg nincs választás?

- Én nem olvastam a darabot, de attól kifejezőbb és életszerűbb, hogy a szerző nem tünteti fel a pozitívumokat.

- Süsü: Amikor kívülről nézem két ember vitáját, én, aki ott ülök tőlük két méterre, látom milyen egyszerű lenne a megoldás, szívesen odamennék, hogy segítsek megoldani a problémájukat. Ez a darabban is működik, nektek is volt ilyen érzésetek?

- A darab problémája a művészet és a szerelem kérdése. Én látok képzőművészeket, akik borzasztóan szar munkákat csinálnak, úgy érzik, hogy ez a hivatásuk és boldogok. Mi mondhatjuk-e azt, hogy rossz munkát végzett? A másik meg a szerelem. Ha a hallott vitának egyetlen problémája van: szerelmes vagyok valakibe, de ő nem szeret, akkor nem nagyon tudsz megoldást kínálni rá.

- Süsü: Az a képzőművész, aki boldog az alkotásaival, az elsősorban egy boldog ember, másodrendű, hogy milyen alkotásokat készít. Ha az embert elragadja a szenvedély, és hisz abban hogy ő művész lesz, az számára jó.

- Tilo: Én azt gondolom, hogy minden egyes szereplőnek lenne lehetősége másképp dönteni. Sokat mond rólunk, ha úgy gondoljuk, hogy nem lehet másképp dönteni. Bennünk nincs utópia, azt mondjuk, hogy szarul kell élni, ez a sorsunk, nincs más lehetőség. Én azt mondom, hogy ez nem sors, lehet másképpen is!

 

Önvizsgálat

- Süsü: Nem valami olyasmi ez a darab, mint a mai tévésorozatok? Hogy nézzed milyen az ember, és ha sokat nézed, rájössz, hogy úgy, ahogy ők élnek, nem szabad.

- Az átlagos emberek nem arisztotelészi hősök, és nem mernek dönteni.

- Süsü: Pont akkor, Csehov idejében volt a váltás, hogy fenébe már a hősökkel, hogy jelenjünk meg átlagos ruhában a jelen időben. Én ezért mondtam összehasonlításul a sorozatot. Olyan hosszan nézzük a kisszerűségünket, hogy esetleg van egy pillanat, amikor meg is látjuk.

- Ha meglátom azt, ami adott esetben sorsfordító lehet az életemben, vajon képes vagyok-e megtenni is? Mert az egyáltalán nem biztos. Számtalanszor vagyunk úgy, hogy felismerünk magunkban bizonyos hibákat, és évek múlva arra döbbenünk rá, hogy nem tettünk ellene semmit, pedig azon dolgoztunk.

- Mit kezdenénk azzal, ha a darabban megoldódnának a problémák? Szerintem az nagyon egyértelmű üzenete ennek a darabnak, hogy nem érdemes úgy élni, ahogyan ezek az emberek élnek.

- Szerintem azért nem vállal felelősséget Csehov, hogy lesz-e erőnk megváltozni?

- Süsü: Ez egy kérdés, hogy ez működik-e vagy sem, de egy pavlovi reflex, hogy én ezt már láttam. Nem tudom hogy a színházban vagy az életben, de elvileg beépülhetett. Ezek nem létező figurák, kitalált emberek, de hogy odáig el lehet menni, hogy miért nem lázadt fel, ez egy valóságos kérdés. A 19., században filozófusok arról vitáztak, hogy a Hamlet rosszul döntött, és kikérték maguknak, hogy így döntött. Nem a Shakespeareről vitáztak, hanem Hamletről mint történelmi személyiségről. Tehát hogy el kellett volna vállalnia a koronát és egy teljesen új típusú társadalmat kellett volna felépítenie. Hamlettel perlekedtek, aki nem is létezett. Ez hasonló ahhoz a korábbi gondolathoz, hogy Medvegyenko miért nem lázad fel. Tehát nem tudjuk kikerülni, hogy úgy beszéljünk egy szereplőről, mintha valóságos létező volna. Számomra az a legnagyobb kihívás, hogy magát a szerzőt megértsem, aki képes volt tíz egymástól függetlenül létező karaktert, valóságosan létezőnek tűnő emberi sorsot megírni. Számomra evidenciának tűnik az a gondolat, hogy végső soron ő volt mindegyik. Medvegyenkoval elmondatja, hogy az élet a nehéz, nem a művészet. Trigorin szájába adja, hogy nem szereti magát, mint írót. Nyina azt üzeni, tűrni kell. Kosztya pedig azt, hogy ne a formára a tartalomra koncentráljunk. A Sirály maga Csehov, egy ember gondolkodásának térképe.

- Lehet hogy pont azokon a dolgokon keresztül, amit megszült, jobban látta a saját hibáit belülről, mint más kívülről.

 

Egy fotó

Süsü: Van egy fotó, ahol ül a nagy Tolsztoj a verandáján, és egy kinyitott ablaktábla másik oldalán Csehov. Tolsztoj ugyanis csak így volt hajlandó beszélgetni vele, üvegen keresztül, mivel tbc-s volt. Egy ember, aki orvos, és tudja, hogy halálos beteg, aki egész életében regényíró szeretne lenni, de nem tudja ezt elérni, aki nem tartja magát eléggé tehetségesnek, és ezért csak nagyon nehezen tudják rávenni, hogy nézze meg a darabjait színházban, inkább gyógyítja a parasztokat vidéken. Mit tudhatott ez az ember az életről?

 

Köszönöm, hogy eljöttetek, és beszélgettetek velünk. Szevasztok.