Sokféle feltevés létezik arról, hogyan jött létre a színház, ezek közül egy mese-változat érintett meg a leginkább: az idők kezdetén egy éjszaka az emberek összegyűltek a kőbarlangban a tűz körül és meséltek egymásnak.

Egyszer csak valamelyiküknek az az ötlete támadt, hogy meséjét saját árnyékával illusztrálja. A lángok fényében a természetesnél nagyobb árny alakok jelentek meg a kőbarlang falán. A többiek elbűvölten figyelték, és világosan felismerték, melyik árny az erős és melyik a gyenge, az elnyomó és az elnyomott, az Isten és a halandó.

Napjainkban a reflektorok fénye helyettesíti az örömtüzet, és a színpadi gépezet a kőbarlang falát. És bármennyire is tisztelek néhány puristát, ez a mese engem arra emlékeztet, hogy a technika már a kezdetek kezdetén jelen volt a színházban, és nem szabad fenyegetésként értelmezni, inkább egységteremtő eszközként.

A színházművészet fennmaradása azon múlik, hogy képes-e megújulni, be tudja-e fogadni az új eszközöket, az új nyelveket. Különben hogyan mutathatná be a kor nagy kihívásait, és hogyan segíthetné az emberek közti megértést, ha saját maga nem nyitott szellemű? Hogyan kérkedhetne azzal, hogy megoldásokat kínál az intolerancia, a kirekesztettség, a rasszizmus problémáira, ha saját gyakorlatában elvet mindenféle műfaji keveredést és integrációt?

Ha a művész a világot a maga egészében akarja megmutatni, új formákat és gondolatokat kell megfogalmaznia, és bíznia kell a néző intelligenciájában, hogy az örökös fény- és árnyjátékban képes felfedezni az emberit.

Igaz, ha az ember túl sokat játszik a tűzzel, előfordulhat, hogy megégeti magát, de abban a szerencsében is része lehet, hogy elkápráztat és megvilágosít.


Robert Lepage, színház és filmrendező, drámaíró és forgatókönyvíró, szcenográfus és színész nemzetközileg elismert, műfaji "határátlépő" alkotó. 1957-ben született Québecben, ottani és párizsi tanulmányai után rendezőként, színészként, drámaíróként dolgozott. A nemzetközi hírnevet a legendás Trilogie des dragons (Sárkány-trilógia) című előadás hozta meg a számára. Ezt a produkciót már saját társulatával, az ExMachina névre hallgató multidiszciplináris alkotóközösséggel hozta létre.

A hagyományos színházi kódokra fittyet hányó Robert Lepage az 1990-es évek közepén járt Magyarországon; a Petőfi Csarnokban a Miles Davis és Jean Cocteau leveleiből készült L'Aiguille et l'opium (Tű és ópium) című előadását láthatta a közönség. 1994-től filmeket készített, 1997-ben létrehozta Caserne nevű, multidiszciplináris produkciós központját.