Kezdjük azzal, amire most mindenki a leginkább kíváncsi. A Nemzeti Színház tagja leszel?
Igen, Alföldi Róbert megkeresett, beszélgettünk, de a szerződést még nem írtuk alá.

Új szerződéseddel szorosan összefüggő kérdés: mi történik pontosan a Krétakörrel?
A legfontosabb, hogy a Krétakör nem szűnik meg. Különös élmény olvasni internetes hozzászólásokban, különféle szakmai fórumokon, hogy milyen borzalmas lenne, ha megszűnne, milyen fontos társulat ez a magyar színházi életben. Ilyenkor az a kérdés merül fel bennem, hogy miért is olyan fontos. Miért lenne rossz, ha egyszerre nem lenne?

Mire gondolsz? Azért furcsa, mert eddig nem becsülték eléggé?
Nem, nem. Arra, hogy ezek szavak. Nem olvastam még olyan elemző írást olvastam a Krétakörről, ami szakmai érvekkel támasztaná alá a sajnálkozást. Pedig lenne mit vizsgálni, hiszen független társulatként az idei évadban 202 előadást játszunk, felolvasóesteket, közönségtalálkozókat tartottunk, tartunk, a színészzenekar rendszeresen koncertezik, DVD-t jelentettünk meg¼- ez azonban láthatóan kevésbé izgatja a szakmát, ellentétben azzal a százmillió forinttal, amit a társulat eddig támogatásként kapott, és amelynek a sorsáért most mindenki őszintén aggódik. De nem kell aggódni, mert a Krétakör nem szűnik meg.

Hanem?
Átalakul, változik, fejlődik. Schilling Árpád szerintem egyike az úgynevezett "teremembereknek". A kifejezés még a főiskolás éveimből származik. Egyszer Vámos tanár úr megkérdezte tőlünk: "Hallottak maguk egyáltalán Nádasdyról?" Mire azt feleltem pimaszul, "igen, a Vas utcában egy terem". És ez tetszett neki. "Hát igen, terem - ízlelgette. Vajon magukból lesz-e terem?" Szóval, léteznek ilyen "terememberek", és ebben nem a dicsőség a lényeg, hogy róla egy helyiség van elnevezve, hanem a szellemiség.

Milyen Rába Roland olvasatában egy "teremember"?
Olyan, aki képes befogadni, inspirálni, miközben minden, amit mond vagy megfogalmaz, egyszerű, magától értetődő. Aki új formákat keres, új kérdéseket tesz fel, kísérletezik. A "terememberrel" nagyon jó dolgozni.

Sok szakmabeli arra esküszik, semmi sem alkalmasabb az új formák keresésére, mint a stabil, összetartó társulat?
Igen, de ez különféle működési formákat is feltételezhet. Ezekről a lehetséges formákról sokat beszélgettünk a társulatban Schilling Árpáddal és Gáspár Mátéval, a Krétakör vezetőivel. Ezekből a beszélgetésekből arra következtetek, hogy a Krétakör nem "pusztán" színház szeretne lenni, hanem alkotóműhely, inspiráló, motiváló közeg. Olyan szellemi kör, ahol ha szeretnél létrehozni egy installációt, ha ötleted van egy performance-ra, ha könyvet írtál, és szeretnéd megjelentetni, vagy ha van egy DVD-anyagod, amivel, úgy gondolod, talán lehetne valamit kezdeni, számíthatsz a közösség segítségére, aktív részvételére, mert nem muszájból vannak együtt az emberek. Olyan több rétegű, sokarcú, változatos profilú műhelyről beszélek, ahol az alkotás nem kizárólag színházi produkciók gyártására koncentrál. Ami szerintem szenzációs ötlet, bár nagyon távol áll a magyar valóságtól, a hazai struktúra szempontjából teljességgel színházidegen. Babarczy tanár úr mondta, hogy többek között azért kell feltétlenül megóvnunk ezt a struktúrát, mert a színházak mind csodapaloták, és hát ezekre vigyáznunk kell. Ez így rendben is van, de ezek a csodapaloták is lehetnek többfunkciósak, ahogy azt időnként külföldön látja az ember. Elgondolkozhatnánk, miként lehetne a saját arcunkra, működésünkre és kultúránkra formálni ezeket a kinti mintákat. A magyar színházi kultúrában nemcsak a repertoárrendszerben üzemelő kőszínháznak van hagyománya, hanem az olyan műhelyeknek és alkotóknak is, mint a Független Színpad Ruszt József vezetésével, a Stúdió K., az Egyetemi Színpad, vagy Halász Péterék szobaszínháza. A jelenlegi magyar színházi elit jeles képviselői fiatalon dolgoztak is ezekben a műhelyekben, vagy látogatták előadásaikat. Ám az a szellemiség, melyet az említett alkotók képviseltek, tartósan nem épült be a magyar színházi kánonba, ellentétben a csodapalotákkal, melyek többségét én inkább múzeumszínházaknak nevezném.

Schilling Árpád leírja a honlapotokon, hogyan, miből indult a Krétakör 1995 januárjában, és milyen gondolatok ihlették a nevét. A kör - egy ókori példázat nyomán - az a hely, amin belül az igazságnak el kell dőlnie. A kréta a múlandóság és az újraszületés metaforája, ha megrajzoljuk a kört, elkezdünk valamit, ha végeztünk a dolgunkkal, feltöröljük a krétaport, és elbúcsúzunk egymástól. A Krétakör tehát a mindig változó, az ügyek és gondolatok köré újra- és újraalakuló csapatot jelenti, akiket minden egyes alkalommal ő hív be, és ő búcsúztat. Ha nem jön Alföldi, Schilling behívott volna az új kört rajzoló csapatba? Avagy mi lesz most veletek?
Kis időre szétválunk, de a hamlet.ws-t tátsszuk tovább. Megkérdeztem Árpád véleményét a Nemzetiből érkezett ajánlatról, azt felelte, hogy ez egy olyan lehetőség, amit nem lehet kihagyni. Kipróbálhatom magam egy új helyzetben, és ha nem megy, ott lehet hagyni. Szabad akarat. Félek a változástól, pedig szükség van rá. A változás nem azt jelenti, hogy elfelejtem, honnan jöttem. Ha azt a szellemiséget, ami a Krétakörben jó volt, tovább tudom vinni, nem történhet nagy baj. Az alapfeladat ott is az volt, hogy a kapott szerepet profi módon, a legmagasabb szakmai színvonalon eljátsszam, de nem kell hogy ezzel véget érjen a nap. Miért ne lehetne a szerepen kívül mással is foglalkozni? Mondjuk azzal, hogyan és miből működik a színházunk, miből áll a költségvetés, mennyi a villanyszámla. Vagy éppen azzal, milyen lesz a most készülő előadó-művészeti törvény. Milyen pályázati lehetőségek vannak? Rengeteg a feladat, a megbeszálnivaló, és biztos baromi nehéz "csak" színésznek lenni, de nem hurcolhatjuk mindennap kettő vagy este tíz után ugyanazokat a problémákat, nem süllyedhetünk el újra és újra abban a gondolatban, hogy most rossz voltam, jó voltam és hasonlók¼ Nincs példa előttünk. Amikor a Katonába kerültem, nem láttam azt, hogy 20-35-40 éves színészek ülnek egy asztalnál, és az akkori problémákról beszélnek, keresik rájuk a megoldást. Ezt sem tanítják meg az egyetemen, és rengeteg idő eltelt, mire rájöttem, én is beleszólhatok, és ha én nem teszem meg, majd más megteszi helyettem, aki adott esetben sokkal kevésbé ért hozzá, mert teszem azt, politikus. Márpedig ha mi, színészek, nem mondjuk el a véleményünket, eljön az a pont, hogy akkor más mondja meg helyettünk. Ahhoz viszont, hogy véleményt formáljunk, gondolkodni kell. Magamon látom, hogy ez nem könnyű.

Korábban te se vetted a fáradságot, hogy gondolkozz. Most másképp van?
Igen. Régen abból indultam ki, hogy mit szövegeljek én, kicsi vagyok. Bár centiben nem nőttem, most már nem vagyok kicsi, megmondom, csak még az a baj velem, hogy ha beszélek, akkor túl hosszan.

Így aztán egyenes út vezetett a Magyar Színházi Társaság elnökségébe.
A MASZK megkeresett, hogy vállalnám-e a tagságot. Nem tudom elég érzékletesen elmondani, mennyire nem volt hozzá kedvem, aztán arra gondoltam, ha pofázni bírok, itt az alkalom, hogy tegyek is valamit. Persze látni az igazgatókat a törvénytervezet, a struktúravita kapcsán tárgyalni, félelmetes élmény. Ott nekem nincs labda.

Szerinted mi a konfliktus rákfenéje?
Szerintem az, hogy Magyarországon személyekben és épületekben gondolkodunk, nem programokban. Ezért nehéz kérdés például a színházvezetők kinevezésének az ügye, vagy a finanszírozás kérdése.
A színészeket is nagyon nehéz mozgósítani. Beszélgetni kezdesz egy kollégával, majd eltelik három hónap, mire véletlenül újra találkoztok. Mindenki rengeteget dolgozik, mégsem kellene, hogy ez így legyen.

Említetted, beszélgettetek hosszan Alföldi Róberttel. Ő nyitott a törekvéseidre?
Úgy hiszem, igen.

Nem tudom pontosan, miért mentél el 2002-ben a Katonából, mégis az a kérdés merül fel bennem, nem tartasz-e attól, hogy ismét "négy fal közé szorulsz"?
De, tartok. A Katonából azért jöttem el, mert nem működtem ott. Egy viszonylag nagy színház, ahol felerősödött bennem az a fajta hozzáállás - amire már utaltam -, hogy ha nem kötelező megszólalni, nem teszem, elvégzem a feladatomat, majd ha vége az előadásnak, hazamegyek, és elvagyok. Lustaságból, gerjesztett kisebbrendűségi komplexusból, ami valójában kényelem. Működtem annyira, hogy nem reguláztak, de éreztem, hogy ez nincs rendjén.

Ezt szerintem a nézők is érezték, mármint utóbb, mert a Nibelung-lakópark, a Caligula vagy A jég után az a bizonyos "fene se gondolta volna"-felismerés tört rá az emberre. Merem mondani, leesett az állunk. De említhetném a Bánk bánt vagy a Peer Gyntöt is. Szárnyakat kaptál. A Katonában magad árnyéka voltál.
Az ösztöneim nekem is súgták, hogy itt valami nagy baj van velem, majd rájöttem, hogy az, ahogyan a Katona működik - ami nem jelent rosszat, olyan, mint minden normális színház -, az én pszichémnek kevés. Aztán elmentem a Krétakörbe, és hamarosan meg tudtam magamnak fogalmazni, mi hiányzott: prés alatt lenni. Nem hagyni annyiban. Színészként is ajánlatokat tenni, tevékenyen részt venni, színházat csinálni. De nem akarok csalni, mert amikor Árpád részéről jöttek a kérdések, hogy tessék, van valami ötletetek, mit csináljunk és a többi, megálltam, és néztem a "gazdira", hogy én színész vagyok, én elvégzem a feladatomat, mondd meg te, mit csináljak! Amúgy az, hogy színész vagyok, mindig teljesen jó érv, ha pluszfeladat elé állítanak, amihez nincs kedvem. Árpád például nagyon szorgalmazta, hogy válaszoljunk a nézőknek, ha írnak a honlapunk internetes vendégkönyvébe. Én meg eleinte borzasztóan vonakodtam: "Miért kell ezt nekem, színész vagyok, nem író?!" Aztán persze elkezdtem írogatni, és rájöttem, hogy lehet beszélgetni, vitatkozni a nézővel, és hogy ez nemcsak neki fontos, hanem nekem is. Megtanultam, hogy az internet, az új nyilvánosság nem ellensége a színháznak, hanem fórum, melyen akár több millió "nézőhöz" eljuthatunk, csak meg kell tanulnunk használni. A Krétakörben értettem meg azt is, sok rossz tapasztalat után, milyen fontos a közönségtalálkozó. Igenis lehet komoly szakmai beszélgetést folytatni egy közönségtalálkozón, sőt el lehet jutni arra a szintre, hogy a nézők hozzászólásai változtatják meg az előadást.

Mikor jött el az a pillanat, amikor úgy döntöttél, megválsz a Katonától?
Elkezdtem a Nexxtben próbálni az Árpádékkal, és akkor mondtam meg Zsámbéki Gábornak, hogy szeretnék elszerződni. Akkor ő azzal marasztalt, vár rám két főszerep. Én megmondtam Árpádnak, hogy kiszállok a Nexxtből, mert vár rám a Katonában két főszerep.

A Tartuffe-ben és a Bacchánsnőkben.
Így van. Majd bemutattuk a két előadást, ezután megkerestem Árpádot, és bekéredzkedtem a Krétakörbe, éppen a Leonce és Lénát próbálták. 2002-ben szerződtetett Schilling.

Mi lesz a következő évadban? A hamlet.ws-en túl megtartod a korábbi szerepeidet az előadások kifutásáig?
Azt még nem tudom, hogy a Nemzetiben milyen feladataim lesznek, a többi krétakörös előadást júniusban a KRÉTAKÖRMENET Fesztivál keretében elbúcsúztatjuk. Terveink szerint újra láthatják a nézők a HazámHazám és a Feketeország című előadásainkat, amely a programfüzetünk szerint a rendszerváltás utáni magyar történelem sajátos krétakörös olvasata, mely mit sem vesztett aktualitásából az elmúlt évek alatt, még a szereplők sem változtak, és itt nem a Krétakör tagjaira gondolok. Ezeken kívül egy napon, egymás után láthatják a nézők a Leonce és Lénát, a Sirájt és a hamlet.ws-t, azzal a szándékkal, hogy megmutassuk az érdeklődőknek, miként alakult Schilling előadásaiban a Hamlet motívum.

Alföldi Róbert vezetésével, az általa hívott rendezőkkel a Nemzeti eséllyel válhat napjaink egyik legizgalmasabb színházává. Erős generációk "csapnak majd össze" egymással.
Sok a színházakban a műkonfliktus, a fáradtság és az egzisztenciára hivatkozás nagyon rossz irányba viszi el az embereket. Bízom benne, hogy képesek leszünk egymást felrázni, merünk majd dolgokat kimondani. Remélem, át tudok vinni valamennyit abból az energiából, amit a Krétakörből nyertem.

Kicsit sem fáj, hogy vége?
Nincs vége. Számomra nem úgy van vége. Mikor először megkérdezték a nézők a Krétakör honlapján, igaz-e, hogy vége, a következőt válaszoltam: A kör bárki által megrajzolható, a kérdés, hogy tudok-e kört rajzolni. Ha igen, nemcsak átalakul a (Kréta)kör, hanem szaporodik is. Na, ez lenne valami.