2008. május 26.
Mundruczó Kornél kapta Cannes-ban a kritikusok díját

Mundruczó Kornél Delta című filmje nyerte a világ több száz filmkritikusát tömörítő nemzetközi szervezet fődíját Cannes-ban.

Mundruczó Kornél Delta című alkotásának ítélt FIPRESCI-díjat a hivatalos díjkiosztást megelőző napon, a fesztivál igazgatójának, Thierry Frémaux-nak a jelenlétében a cannes-i Fesztiválpalota mellett található Plage des Palmes-on (Pálmák strandján) nyújtották át a kritikusok a magyar versenyfilm német producerének, ugyanis a rendező és a film alkotói már hazautaztak Magyarországra - tájékoztatta a Magyar Filmunió az MTI-t.


A világ több száz filmkritikusát tömörítő szervezet díjának sorsáról kilenc tagú nemzetközi zsűri döntött, az elnöki posztot Howard Feinstein, az amerikai Filmmaker Magazine neves ítésze töltötte be. A zsűri további tagjai Portugália, Oroszország, Hollandia, Franciaország, Dánia, Anglia és Szerbia vezető filmkritikusai voltak. A FIPRESCI-zsűri a cannes-i fesztivál valamennyi szekciójában bemutatott alkotás - 57 játékfilm - közül választotta ki a hivatalos versenyprogram, valamint a párhuzamos programok legjobbjait.


Mundruczó Kornél az MTI-nek telefonon elmondta: ez a díj nagyon rangos elismerést jelent. "A kritikusok visszajelzése elsősorban arról szól, hogy szabad a megkezdett úton járni" - tette hozzá a rendező.

A díjnyertes arra emlékeztetett, hogy az öt évvel ezelőtt elkezdett Deltát az eredeti főszereplő, Bertók Lajos halála miatt újra kellett forgatni Lajkó Félix-szel, s a kritikusok díja ezért azt is jelenti, hogy volt értelme végigcsinálni és befejezni a filmet. "Ez a díj tulajdonképpen bátorságot ad a további folytatáshoz" - fogalmazott Mundruczó.

Forrás: mti
Linkek