![]() |
Az újrarajzolt Krétakörben fontosnak tartjuk, hogy saját ügyeink megvalósítása mellett vendégül lássunk más hazai és külföldi csapatokat, és házigazdaként segítsük alkotómunkájukat. Célunk, hogy itthon kevésbé ismert alkotókat és műfajokat mutassunk be, s hogy az ilyen találkozásokon keresztül megoszthassuk egymással a különféle művészi tapasztalatokat és ezek elegyítésével új minőséget hozzunk létre. Ilyen együttműködésben alakul ki Phéraille, a világhírű Royal de Luxe egykori tagjának és csapatának koncepciója alapján a Kurázsi Papa.
„Ahhoz, hogy a nézők részeseivé váljanak az előadásnak és megéljék a Duna történetét, révészeink segítségével kishajókon átkelnek a szigetre. A Szentendrei-sziget különleges környezete, melyet installációk tesznek bensőségesebbé, arra ösztönzi a nézőket, hogy saját útjukat járják. A kezdeti ámulatot Andrej megérkezése töri majd meg, amint Kurázsi papa, az életnagyságú vas ló hátán átvonul a szigeten. Nyomába ered a kíváncsi embertömeg, hogy a történet újabb részleteire derülhessen fény. Belépünk az elhagyatott úttörőtáborba.” Phéraille – az előadás rendezője eredeti történetet írt a helyi közeg és futurisztikus inspirációk alapján - „Rideg, elidegenedett világgal szembesülünk. A harcoktól teljesen kiégett emberek két ellenséges tábort alkotnak, a Nők népességét és a Férfiak népét. A 2098-ban megszületett Budapesti Egyezmény ugyanis két független táborra osztja a lakosságot. A földrajzilag is szétvált tábor egyik fele Budán, másik Pesten kezd külön életet. Mivel Andrej mélységesen megveti a két tábor értelmetlen szembenállását, a semleges Szentendrei-szigetén hirdeti nézeteit. Ellenállókat toboroz lova segítségével, akiket Budapest jegyeseinek nevez el, és akikkel véget kíván vetni a sokévi gyűlölködésnek.”
Kurázsi papa, a vándor ló történetét 2008-2009 során Románia, Szlovákia és Magyarország felkeresésével, helyi művészeti csoportok bevonásával alakítja ki a francia társulat, a rájuk jellemző és általuk professzionálisan használt vizuális, installációs és a szabadtéren működő narratív eszközökkel.
A Le Phun koncepciójának magyarországi megvalósításában vendéglátó-közreműködőként a Krétakör vesz részt. Az előadások a Szentendrei Teátrum programjában augusztus 8, 9. és 10-én láthatók 20.30-as kezdettel. Jegyek a szentendrei Tourinformnál, illetve a Dunaparti Művelődési Házban kaphatók.
Az előadás Szentendre után, augusztus végén a legjelentősebb francia utcaszínházi fesztiválon, Aurillacban mutatkozik be az ún. Francia Szezon keretében, amely az EU soros elnöki tisztét betöltő Franciaország hivatalos kulturális programsorozata.