Ha Annecy-ban jár az ember, azt gondolja: itt élni csak öröm, nyugalom. A táj, a város közepén elterülő kristálytiszta vizű tó, a tavat körülölelő havas Alpok, és az ódon hangulatú belváros árasztja magából a harmóniát.

 A festői szépségű városka Toulouse-hoz hasonlóan korábban már szintén vendégül látta a Krétakört: 2001-ben a Nexxt című előadást, 2003-ban pedig a HazámHazámot játszottuk a helyi befogadószínházban, Bonlieu-ben.

 Ennek ellenére újra elképesztő volt szembesülni azzal az élménnyel, hogy ebben a mintegy húszezer főt számláló városban milyen mozgalmas a színházi élet, és hogy egy ekkora színház képes fenntartani magát. A nagyterem 900, a kisterem pedig több mint 200 néző befogadására alkalmas. És mivel elővételben 530 jegy elkelt a Krétakör előadására, az amúgy stúdió- vagy kisszínházi körülményekre termett Liliomot a nagyteremben kényszerült játszani a társulat.

 Az előadás előtti szokásos lejárópróba itt tehát főleg a technikai átalakításokra összpontosult. A hatalmas tér megkövetelte a hangosítást, illetve bizonyos fénytechnikai módosításokat is kellett alkalmazni. Mindez újdonság és különleges kihívás volt a színészeknek és a műszaknak egyaránt, a Krétakör még soha, sehol nem játszotta ekkora térben és ennyi ember előtt ezt az előadást.

Megnyugtató volt látni és érezni, hogy e körülmények között is mennyire működik az előadás. A mintegy 600 fős közönség odaadó figyelemmel követte végig a játékot. A színészek sem vesztek el a nagy térben, bátor játékuk az előadás finomságait sem nélkülözte, így a nagy siker sem maradt el.

 A következő helyszínen, ahol már a darab rendezője, Schilling Árpád is csatlakozott a társulathoz, az Annecy-tól néhány kilométerre fekvő Chambéryben hasonló színházi körülmények fogadták a csapatot. Itt is egy hatalmas színpadra épült fel a Liliom díszlete, az arénaszerű nézőtérre ezúttal 400 nézőt vártunk. Annecy-hoz hasonlóan a színpad és a nézőtér között itt is hatalmas volt a távolság, ám a színészek játékában az apró árnyalatok és színek itt sem tűntek el. Külön öröm volt látni, hogy a két főszereplő játéka a 100. előadáson túl sem vesztett erejéből, frissességéből és szépségéből. Nem véletlen, hogy itt is kitörő taps búcsúztatta a társulatot, valamint a vendéglátók hálás köszönetnyilvánítása.