A Théâtre de la Ville Valence főterén épült, egy patinás belsővel, kicsi, de annál magasabb színházteremmel. A páholyos nézőtér, a Liliomra termett színpad, a körmennyezetre festett hatalmas freskó mind-mind az első helyszínre, a tarbes-i színházra emlékeztetett.
A turné záró helyszíne, Valence sem volt már ismeretlen a Krétakörnek. A két évvel ezelőtti HazámHazám turné egyik állomása volt ez az Alpok déli lábánál elterülő város. Csak akkor a Théâtre de la Ville tőszomszédságában elhelyezkedő nagyszínházban lépett fel a Krétakör.
Külön öröm volt látni, hogy a színház februári-márciusi műsorának hirdetésén a Liliom plakátja díszelgett. Ez a műsor a Krétakör mellett többek között egy táncszínházi produkciót, egy, a Gilgames eposzt feldolgozó különleges előadást tartalmazott, valamint egy Marivaux darabot és a Krétakörben Budapesten is bemutatott Mayenburg-darabot, a Hideg gyereket, a valence-i színház igazgatójának rendezésében.
A Liliomra 240 néző volt kíváncsi, s ebben a meghitt térben különleges atmoszférájú előadás született. A műsorfüzetben expresszív kabaréként említett előadás szatirikus, komikus, és tragikus részét is egyaránt vette és követte a közönség, amely hálás tapssal jutalmazta a társulatot. Itt, ellentétben Chambéryvel, az idősebb korosztály volt túlsúlyban a nézők között.
Összességében elmondható, hogy sikeres turnén van túl a társulat. Talán két, kissé nehézkesebb előadást leszámítva mindegyik fellépés különleges élménnyel ajándékozta meg a helyi közönséget, amely végig hálával és kitartó érdeklődéssel fogadta a társulatot, és szerencsére szép számban jelent meg. Az öt városban (Tarbes, Toulouse, Annecy, Chambéry, Valence) játszott előadást hozzávetőleg 2400 ember látta. Bebizonyította a Krétakör, hogy a már négy éve játszott darab is tud ösztönzően hatni, és újabb, izgalmas színeket elővarázsolni a színészekből. És bebizonyította a Liliom, hogy a hintáslegény és a cselédlány szerelme általános, örökérvényű történetet mesél el.
Ezzel a tanulsággal zárta a turnét a társulat, amely Párizsban a FEKETEország kilenc fellépésével folytatja külföldi vendégszereplését.