„A Krétakör és Schilling Árpád (...) azért a legtehetségesebb vagy legígéretesebb társulat és rendező ma, (...) mert járatlan utakat nem adnak fel már bejárt és beváltakért. A Krétakör nem teremt stílust önmagából és önmagának, bár kétségtelen, hogy előadásaik között felfedezhető stilisztikai rokonság. Schilling rendezései nem ismerhetők fel, nincs Schilling-style vagy Schilling-módszer. (...) Ezért Schilling a legmegtanulhatatlanabb rendező ma.” A mai magyar színház egyik legszélesebb körben elfogadott kijelentése két szempontból is jó kiindulópontja lehet egy Schilling Árpád rendezéseivel foglalkozó írásnak. Egyfelől sose árt eljátszani az ördög ügyvédjének szerepét, és egy formanyelvet (elő)feltételezve érvelni a Schilling-korpusz tagadhatatlan sokszínűsége mellett. Másfelől a sokszínűség ilyetén vizsgálata az olyan kétségtelenül „ábécé-szerűbben” szerveződő rendezői nyelvek eddig kevésbé elemzett aspektusaira irányíthatja a figyelmet, mint Mohácsi Jánosé vagy Zsótér Sándoré...."