2006. április 13.
Dialog Fesztivál
Phaidra, FEKETEország, Wroclaw, 2005

FEKETEország, Phaidra

DIALOG Festival

Wroclaw, 2005. október 6-10.

A harmadik alkalommal megrendezésre kerülő wroclawi DIALOG Festival igazgatója, Krystyna Meissner aktuális és nagyon izgalmas témára fűzte fel a 2005. évi fesztivál programját: a meghívott alkotókkal közösen arra próbálta keresni a választ, hogy a jelenkori Európa félelmeinek a színház mennyire tud tükröt tartani, egy előadás milyen eszközökkel és módon képes a napi eseményekre, társadalmi problémákra reagálni. Többek között Alvis Hermanis neves lett színházrendező két előadása, a By Gorky és a Long Life (ez utóbbi Budapesten is látható volt) vagy a Pauline Kelker által rendezett rotterdami előadás, a The Great War mellett a Krétakör FEKETEország és Phaidra című előadásaival vett részt a programban.

A két előadás munkálatai egymással párhuzamosan zajlottak két különböző wroclawi helyszínen: a bemutatót megelőzően 2 nappal a Phaidra-csapat egy régi vasútállomásból kialakított színházépületben, a FEKETEország-műszak pedig egy filmstúdióban kezdte meg a díszletépítést. Az előzetes alapos műszaki előkészítésnek köszönhetően a munka a tervezett időbeosztásban haladt, így az első előadások előtti napon érkező színész-csapat este már a kész díszletben tarthatta a próbát és a zenei beállásokat.

Október 8-án a Krétakör a FEKETEország kora esti előadásával kezdte meg hivatalosan wroclawi vendégszereplését. A mintegy 150 fős közönség főként külföldi színházi emberekből állt, így a megszokottól eltérően nem csupán lengyel, hanem angol-lengyel kétnyelvű feliratok kísérték az előadást – ezek jól is működtek, a közönség visszafogottan és csendesen ugyan, de aktívan reagált az előadásra. A játékidő felénél, a menekült-jelenetnél azonban sajnos a színészek megállásra kényszerültek: az egyik lámpa meghibásodott és kigyulladt, így az oltás és takarítás idejére meg kellett szakítani az előadást. Rövid, fél órás szünet után folytatódott az öltöztetős jelenet. Érdekes volt látni, hogy a műszaki közjáték mennyire összekovácsolta a nézőket – az első részben tapasztaltakhoz képest sokkal felszabadultabban, szinte már kis közösségként reagáltak a színpadon történtekre, hogy aztán az előadás végén lelkes tapssal jutalmazzák a látottakat és színészek kitartását.

Az előadás végével azonban még korántsem jött el a pihenés: a FEKETEország-stábjából 2 színész számára tovább folytatódott a munka, hiszen ők este tízkor újra színpadra álltak, ezúttal a Phaidra-előadásban. A szintén angol-lengyel kétnyelvű feliratokkal kísért, főként német színészek révén előadott darab műszaki hibáktól mentes volt, a történet, a darab és a színészek játéka pedig elnyerte a közönség tetszését.

A második nap programja az elsőéhez hasonlóan alakult: este Phaidra- és FEKETEország-előadások, ezúttal megcserélt kezdési időrendben. És mivel a DIALOG Fesztivál minden évben hangsúlyt helyez a közönség és a művészek párbeszédére, e nap délelőttjére a szervezők kerekasztal-beszélgetést rendeztek: a Krétakör két előadása mellett a Great War című előadásról volt szó meghívott szociológusok, újságírók, és természetesen az érdeklődő nézők részvételével.

            A sok tapasztalattal járó vendégjáték végén a Krétakör-stáb kettévált: míg a FEKETEország-csapat hazaindult Budapestre, addig a Phaidra-csapat újra útra kelt, hogy Berlinben folytassa a darab megkezdett turnéját.

 

Linkek