Egy a Halloween okán foghíjas nézőterű estét kivéve a többi előadás is jó házak előtt ment nagy sikerrel, s az egyik vezető lapban megjelent kritika elismerő hangon méltatta a színészek egyszerű játékmódját és páratlan erejét.

Vendégszereplésünk utolsó három napján Schilling Árpád workshopot tartott a helyi egyetem tucatnyi érdeklődő színházszakos hallgatójának.

Egy nap budapesti tartózkodás után máris tovább vezetett utunk Hollandiába. A Paradise Regained (Megtalált Paradicsom) új uniós tagokat bemutató színházi fesztivál, mely a két évvel ezelőtti Paradise Lost ("Elveszett Paradicsom"), és a "Partra magyar!" magyar kulturális évad vendégeként négy városba kaptunk meghívást: a Feketeország Utrechtbe és Rotterdamba, a Siráj e két helyen kívül még Arnhembe és Amszterdamba.

Utunk először Utrechtbe vezetett, ahol a Krétakör társulathoz sok tekintetben hasonló 't Barreland ("A puszta ország" - Tankred Dorst után) vett minket szárnyai alá. A holland társulat lakta üvegablakos, kéttermes csodaszép épületben éltünk négy napig: ott főztek ránk naponta holland kollégáink, s gondoskodtak rólunk minden tekintetben, amíg mi a Siráj előadásokra készültünk, illetve amikor játszottunk. A feliratozásnál ez esetben határozottan jobbnak bizonyuló szinkrontolmácsolt előadást első este mintegy hatvanan, másnap délután jó ötvenen nézték.

A negyedik napon fordult a kocka, ekkor mi főztünk a barrelandosoknak és mi néztük az ő előadásukat, egy háromrészes adaptációt Elias Canetti Káprázat című regényéből. Nagy élmény volt látni barátainkat a színpadon: kiderült, hogy akik addig nézőteret építettek nekünk, s olyan pompás vacsorákkal kényeztettek, mesterei jóformán minden színházi szakmának. A Barrelandban ugyanis nemigen dolgoznak rendezővel: maguk rendezik, maguk tervezik, maguk játsszák és nem egyszer maguk fordítják darabjaikat. Mindenről közösen döntenek, akár a hatvanas-hetvenes évek nagy német színházaiban a Mitbestimmung korszakában. Ettől azonban nem kevésbé izgalmas, amit csinálnak, és nem kevesebb tehetséget látni a színpadukon. A Káprázat-feldolgozás különös érdeme volt a hatalmas mennyiségű szöveg minimális mozgással vagy hagyományos színészi játékkal, első sorban csak mimikával és halálbiztos zenei érzékkel hitelesített előadása.

Mindannyian reméljük, hogy első találkozásunk a 't Barrelandal egy "gyönyörű barátság kezdete" lehet.

A Káprázat egyébként teltházas előadás volt. Pedig Hollandiában az egyetlen kellemetlen meglepetést a részben foghíjas nézőterek okozták - amin a Sirájról időközben megjelent elragadtatott kritikák sem mindig segítettek. Mint azonban a fesztivál többi előadásán és az egyéb helyi színházi eseményeken tapasztalhattuk, a holland színház szinte mindig félig üres - illetve félig tele, ahogy az igazgató látja, hiszen már ez is kétszer annyi nézőt jelent, mint a két évvel ezelőtti kiadás. Nagy szó tehát, hogy a mi Sirájunk az első utrechti napon, az egyik rotterdami estén illetve Amszterdamban mindkétszer 90%-os kihasználtsággal vagy telt ház előtt játszott. Páratlanul jól sikerült viszont az az előadás, amelyet Arnhemben mindössze húszan néztek, bizonyítva ezzel a rendező tézisét, hogy a Sirájhoz egy néző is elég.

Azok, akik viszont eljönnek nagyrészt igazán érdeklődők, s az otthon megszokottnál közvetlenebbül viselkednek. Egyik alkalommal a színházból kijövet egy lelkes néző sorra megragadta színészeink kezét, s az ő példáját követve azután valamennyien kézrázással gratuláltak tíz előadónknak egyenként. Minden este volt, aki szóba elegyedett a kint várakozó társulat tagjaival, akik tehát eljöttek megnézni minket, azok jobbára mindent tudni akartak a Krétakörről, a próbamódszerekről, a magyar színházról és a magyar közönségről.

Ebben - és minden másban - óriási segítségünkre volt a 't Barreland dramaturgja és egyik szellemi vezetője, Ellen Walraven, aki valamennyi előadás előtt fél órás bevezetőt tartott az érdeklődőknek, s maga hatszor nézte meg a Sirájt. Neki köszönhetjük az utrechti Feketeország hihetetlenül érzékeny közönségét is. A Schouwburg ötszáz fős nagytermében játszott eladásra ugyanis még két nappal korábban is csak ötven jegy kelt el, mígnem Ellen saját ismerőseiből illetve diákokból két nap alatt további 150 nézőt verbuvált - a Feketeország egyik legjobb, talán csak a monostorapátihoz fogható közönségét. Nyilván könnyebb kicsit a másik nyomorán nevetni, mint a sajátunkon, mégis alig mertük remélni, hogy a döntően magyar események ihlette hol keserű, hol könnyed humorú kollektív alkotásként létrejött darabunk ilyen értő közönségre talál külföldön. Az utrechtiek az első pillanattól jöttek velünk, mindvégig pontosan vették az előadás humorát, majd állva-tombolva köszöntötték a végén meghajló színészeket.

A Krétakör mindkét turnéja igazán jól sikerült (a kritikák később olvashatók majd honlapunkon), és ismét gazdagabbak lettünk egy-egy ország illetve az ír és holland színházi kultúra megismerésével